Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Pusztai János - Zehery Lajos - Bacsó Ferenc - Cziffra András (szerk.): Grill-féle döntvénytár 33. 1939-1940 (Budapest, 1941)

— Csődjog. 7/7/. — 879 K. (.. Mint a fejben I. a....) Helyes ezért a fellebbezési bíróságnak a/ a jogi álláspontja, hogy az elhalt kiskorú felperesnek ebben a perben érvényesített követelései — amelyek ezt tiltó törvényes rendelkezés hiányában végrehajtás alá vonhatók — a kiskorú hagyatékára nyitott csőd hatálya alá estek és a csődtömeghez tartózlak attól függetlenül, hogy a leltárba felvették-e azokat vagy sem. Ebből következik egyúttal a Cst. 157. §-a és 160. §-ának utolsó bekezdése szerint az is, hogy az említett követeléseket a csődtömeggondnok az összes csődhitelezők hozzájárulásával jogosítva volt; a felperes jogutódaként fellépő Pctrics Pálnak eladni. Minthogy pedig a csődtömeggondnok és P. Pál között létrejött adásvevési szerződésnek az elsőbíróság ítéletében ismertetelt tartalma szerint a csődömeggondnok az elhalt közadósnak — értve ez alatt az elhalt kiskorú felperest, akinek a hagyatékára a csődöt megnyitották — minden néven nevezendő követeléseit, jogait és igényeit eladta P. Pálnak, nyilvánvaló, hogy P. Pál ezzel a szerződéssel az elhalt felperesnek a most elbírálás alatt álló perben érvényesített jogait ós követeléseit is megszerezte. Nincsen jelentősége annak a kérdésnek, hogy az adásvevési szerződésben P Pál terhére megállapított szolgáltatás olyannak tekinthető-e, amellyel P. Pál a csődtömeghez esetleg tartozó egyéb vagyonon felül az elmen a perben érvényesített követelésekért is megfelelő ellenértéket adott. Az ellenérték meg nem felelő volta ugyanis — ha azt meg is lehetne állapítani — egymagában még nem tenné érvénytelenné a szerződést; de egyébként is az adott ellenérték megfelelő vagy meg nem felelő voltának a kérdését — amennyiben az egyáltalában a bíróság elbírálása alá tartozik — nem ennek a pernek a bírósága, hanem a csődbíróság volt jogosítva elbírálni. Alaptalanul támadják a II. és III. rendű alperesek a fellebbezési bíróságnak a jogutódlást megállapító határozatát azon a címen is, hogy mivel a Cst. 9. §-a szerint a per a csődnyitással a tömegre ment át, a felperességi jogot ettől kezdve egyedül a csődtömeggondnok gyakorolhatta, olyan jogszabály pedig nincsen, amelynél fogva P. Pál, mint a tömeg vevője a per folytatása tekintetében a tömeggondnok jogkörébe léphetne. A tömeggondnok ugyanis csak mint a tömeg törvényes képviselője gyakorolhatta a perben a felperest megillető jogokat, ezzel ő maga nem vált felperessé és így a jogutódlás szempontjából nem is az a döntő kérdés, hogy P Pál a csődtömeggondnok jogkörét elnyerhette-e, hanem, hogy ő megszerezhette-e és valóban megszerezte-e azokat a jogokat, amelyek a perben érvényesített követelések tekintetében magát a csődtömeget megillették. Az, hogy a csődtömeggondnok törvényben meghatározón jogköre nem ment át P. Pálra, az adott esetben annál kevésbbé lehet akadálya a jogutódlás megállapításának, mert az irányadó tényállás szerint a csődbíróság a csődöt megszüntette, ezzel pedig a tömeggondnok képyiseleti joga amúgyis megszűnt. Alaptalan végül az a felülvizsgálati panasz is, hogy a fellebbezési bíróság jogszabálysértéssel alkalmazta erre az esetre a Pp. 467. §-ának a csődnyitás miatt félbeszakadt eljárás újrafelvételére vonatkozó rendelkezését, holott az elsőbíróság a 44. sorszámú végzésével nem az eljárás félheszakadását