Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Pusztai János - Zehery Lajos - Bacsó Ferenc - Cziffra András (szerk.): Grill-féle döntvénytár 33. 1939-1940 (Budapest, 1941)

Államszolgátati ügyek. 13. — illető a folyósítást — az igényhez előírt kellékek kellő igazolása mellett — kérte. A bíróság a magyar királyi honvédelmi miniszternek ezt az álláspontját nem tehette magáévá. A 1912:LXY. te. amely egyaránt szabályozza az állami tisztviselők, altisztek, díjnokok, -munkások és napszámosok ellátását (1. %i a)—c) pontjai), 2G. §-ánák (1) bekezdésében, anélkül, hogy az egyes alkalmazotti csoportokra nézve kivételt tenne, tehát nyilván a munkásokra is kiterjedőleg, akkép rendelkezik, hogy az alkalmazottaknál az ellátás folyósítására az. igény azzal a nappal áll be, amelyen a tényleges szolgálat köteléke megszűnt. Ennek a törvénymagyarázatnak a helyessége egyébként a törvény idevonatkozó indokolásából is nyilvánvaló. Ez a rendelkezés azt jelenti, hogy amennyiben az ellátás kellékei ŰZ elbocsátáskor fennállanak, az alkalmazott részére az ellátás, külön kérelem nélkül, hivatalból, s a szolgálat alól felmentéssel kapcsolatban folyósítandó. Ha pedig a tényleges szolgálat megszűnésekor a hatóság előtt esetleg valamely, az ellátási igény szempontjából lényeges kellék igazolatlan: ennek az a következménye, hogy az ellátás ez okból akkor nem folyósítható, mihelyt azonban utóbb — az elévülés idején belül — az érdekelt a kelléknek a tényleges szolgálat megszűnése időpontjában meglétét igazolja, vagy az egyéb módon a hatóság előtt igazolást nyer: a hatóság az ellátást külön kérelem nélkül kiutalni köteles, mégpedig nem az igazolás, hanem — az idézett törvénycikk 115, íi-ának korlátain belül — az igény megnyílta (26. §.) időpontjától kezdődőleg. A bíróság ugyanis abból, hogy a törvény bizonyos ellátásnemek folyósításának kezdőidőpontját az érdekelt kérelmének benyújtásával hozza kapcsolatba (75. §: özvegyi nyugdíj, nevelési járulék, stb.), — azt a következtetést vonja le, hogy ezektől a kivételes esetektől eltekintve a többi ellátásnemnél a törvény nem vetett súlyt a folyósítás kezdőidőpontját illetően arra, hogy az érdekelt kérte-e és mikor az ellátást. Nyilvánvaló ugyanis, hogy ha a törvény a 75. §-ban említett ellátásnemeken túlmenőleg a többiekre, így köztük a munkások nyugbérére nézve, szintén hasonló joghatályt kívánt volna szánni a kérelmezésnek, ezt épp oly világosan szabályozta volna, mint ahogy azt a 75. §. eseteiben megtette. Az a körülmény tehát, hogy az 1932. évi július havában elbocsátott panaszos a nyugbér folyósítását csak az 1933. év május havában kérte, egymagában nem szolgálhat akadályául annak, hogy a nyugbér az igény megnyílásától kezdve folyósíttassék. Feltéve, hogy az igémhez előírt összes törvényes kellékek már erre az időpontra vonatkoztatva (ha nem is ebben az időpontban!) igazolva vannak. Nem vitás, s az igazolásra nem is szorult, hogy a panaszos alkalmazása 10 évet meghaladó idejét tekintve — igényt szerzett volt a nyugbérre, feltéve, hogy a többi kellék igazolva van. Ezek a kellé-