Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Pusztai János - Zehery Lajos - Bacsó Ferenc - Cziffra András (szerk.): Grill-féle döntvénytár 32. 1938-1939 (Budapest, 1940)
54b Öröklési jog. K. Károly és S. Kálmán végrendeleti tanúk a már ismertetett 4. pontot magában foglaló végrendeletet ..előttünk" szó rávezetése mellett látták el az aláirásukal. (... Mint a fejben I. a....) A végrendeletnek már szószerint idézett 4. pontja magában foglalja annak a kijelentését is, hogy az okirat az örökhagyó végrendeletét tartalmazza. Ebből következik, hogy ha a végrendeleti tanúk a záradéknak a végrendeletre rávezetése és aláírása idejében a 4. pont tartalmát ismerték, akkor nyilatkozatukkal kétségtelenül azt is kifejezésre akarták juttatni, hogy az örökhagyó az okirat tartalmára vonatkozó említett nyilatkozatát előttük, az ő együttes jelenlétükben tette meg. (... Mint a fejben II. a. ...) Az előadottakból következik, hogy ha az örökhagyó a végrendeleti tanuk előtt a végrendeletet valóban aláírta, vagy már előbb általa önkezűleg aláírtnak elismerte, akkor az örökhagyó végrendeletét nem lehet abból az okból érvénytelennek tekinteni, hogy az említett alakszerűség megtartása magán az okiraton nem igazoltatott. A fellebbezési bíróságnak ezzel ellenkező álláspontja téves. A felek között azonban vitás volt, hogy az örökhagyó a végrendeletet a végrendeleti tanúk előtt valóban aláírta-e, vagy azt, hogy már önkezűleg irta alá, előttük valóban elismerte-e. A fellebbezési bíróság annál a jogi álláspontjánál fogva, hogy a végrendelet már amiatt, mert az említett alakszerűség megtartása magán az okiraton nem igazoltatott, érvénytelen akkor is, ha annak aláírása vagy az említett kijelentés az örökhagyó részéről a tanúk előtt megtörtént, ebben a kérdésben tényállást nem állapított meg. (... Mint a fejben III. a...) Ebben az esetben tehát a felperes lett volna köteles bizonyítékot szolgáltatni arra. hogy az örökhagyó a végrendeletet a tanúk előtt alá nem irta. sem pedig általa már előbb önkezűleg aláírottnak előttük ki nem jelentette. A felperes ilyen bizonyítási indítványt nem tett. Ebből azonban egymagában még nem lehet megnyugtatóan megállapítani, hogy a felperes az említett tényállítását nem akarja vagy nem tudja bizonyítani, mert lehetséges, hogy csak azért nem indítványozott bizonyítást, mert a bizonyítási teher megoszlása felől tévedésben volt, vagy mert a fellebbezési bíróság álláspontjával egyezően szükségtelennek találta a tényállásnak a jelzett irányban tisztázását amiatt, mert úgy vélte, hogy a végrendeletet enélkül is érvénytelennek kell kimondani. A fellebbezési bíróságnak ezért a Pp. 225. §-a szerint gondoskodnia kellett volna arról, hopy a felperes az itt tárgyalt ténykörülmény bizonyítása céljából a szükséges kérelmeket előterjeszthesse. Minthogy ez nem történt meg és így az ügy ebben a részben kimerítő tárgyalásban nem részesült, a m. kir. Kúriának nincsen módjában a fellebbezési bíróság ítéletéből hiányzó ténymegállapítást az iratok alapján pótolni. Vitás volt a felek között az is. hogy a végrendeletet egész terjedelmében az örökhagyó irta-e vagy sem. Ennek a kérdésnek perdöntő