Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Pusztai János - Zehery Lajos - Bacsó Ferenc - Cziffra András (szerk.): Grill-féle döntvénytár 32. 1938-1939 (Budapest, 1940)

Végintézkedésen alapuló örökség. — 830—831. 547 jelentőségű van azért, meri ha a végrendeletet nem egész terjedelmében az örökhagyó írta, akkor annak érvényességéhez az 1876: XVI. t.-c. 1. §-ának b) pontja szerint 4 tanú kívántatik, minthogy pedig a végrendeleten az alakszerűségek megtartásáról foglalt tanúsítást csak két tanú írta alá. a végrendelet az itt tárgyalt esetben minden egyéb kérdéstől függet­lenül, már emiatt érvénytelen lenne. A fellebbezési bíróság a már ismertetett jogi álláspontjánál fogva ebben a kérdésben sem állapított meg tényállást. (... Mint a fejben IV. a ) Az alperes az elsőbíróság ítélete ellen beadott fellebbezésében ajánlott is bizonyítást arra, hogy a végrendeletet egész terjedelmében az örökhagyó írta. ennek a bizonyításnak a felvételét azonban a fellebbezési bíróság a már többször említett jogi álláspontjából folyóan külön indokolás nélkül mellőzte. Ennek következtében a m. kir. Kúriának az itt tárgyalt tény­körülmény tekintetéhen sincsen módjában a tényállást az iratok alapján megállapítani. Minthogy ezek szerint a fellebbezési bíróság ítélete több perdöntő körülmény tekintetében nem foglal magában ténymegállapítást és ezt a hiányt a m. kir. Kúriának sincsen módja pótolni, a pert ezúttal nem lehet érdemben elbírálni, hanem a Pp. 543. §-ának második bekezdése értel­mében a fellebbezési bíróságot. ítéletének a feloldása mellett, a szükséges tényállás megállapítása végett további szabályszerű eljárásra és új hatá­rozat hozatalára kellett utasítani. (1939. ápr. 18. — P. I. 976/1939.) 830. Mt. 1864. §., 1876: XVI. t.-c. 5., 24. §. — Közjegyzőnél letett magánvégrendelet összefűzése, lepecsételése, letételének ideje. — A m. kir. Kúriának 268. számú elvi határozatára tekin­tettel a közjegyzőnél letett magánvégrendeletek érvényességéhez a végrendelet összefűzése és lepecsétélésére vonatkozóan az 1876. évi XVI. t.-c. 8. §-ában előírt alakiságok nem kívántatnak meg-. Az a körülmény, hogy a letétel nem nyomban a végrendelkezés után, hanem hosszabb idő múlva következett be, ebből a szem­pontból közömbös. K. A per adatai szerint a több ívből álló végrendelet összefűzése és lepecsételése a tanúk aláírása után és nem az ő jelenlétükben történt. Ennek ellenére helyes a fellebbezési bíróságnak az az álláspontja, hogy (... mint a fejben .,.) A kifejtettek szerint a végrendelet a kereset alapjává tett okokból nem érvényteleníthető s ezért a felperes törvényes örökösödési igényt nem támaszthat és csupán kötelesrészhez van joga. (1938. okt. 13. — P. I. 2049/1938.) 831. Mt. 1882., 1883. §. — Végrendelet értelmezése. — Álta­lános értelmezési szabály, amely a végrendeletek magyarázatánál is alkalmazandó, hogy az értelmezésnek a használt szavakból és azoknak a közönséges értelméből kell kiindulnia, 35*

Next

/
Oldalképek
Tartalom