Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Pusztai János - Zehery Lajos - Bacsó Ferenc - Cziffra András (szerk.): Grill-féle döntvénytár 32. 1938-1939 (Budapest, 1940)

Végintézkedésen alapuló örökség. — 828—829. 545 rendeleti tanuk az okiratot a záradékkal és aláírásukkal, vélelmezni kell, hogy a tanuk a végrendelkezőnek a végrendelet szövegében foglalt, szóbanlevő nyilatkozatát ismerték és azt a végrendeletre vezetett záradék aláírásával a magukévá tették; azért a végrendelet szövegében ekként felsorolt alakszerűségek megtartását az említett esetben — amennyiben az ellenkezőre utaló adatok nincsenek — a tanuk által az 1876: XVI. t.-c. 5. §-ában foglalt rendelkezésnek megfelelően, magán az okiraton igazoltnak kell tekinteni akkor is, ha a tanuk által aláírt záradék a végrendelkezőnek magában a végrendeletben az alakszerűségek megtartásáról tett, említett kijelentését nem ismétli meg. — III. Azoknak az alakszerűségeknek a megtartását, amelyeknek a megtartása magán az okiraton igazolva van, rendszerint nem kell bizonyítani, hanem a bizonyítás azt a felet terheli, aki az okiraton meglevő tanúsítással szemben azt állítja, hogy az említett alakszerűségeket mégsem tartották meg, hogy tehát az azok megtartását tanúsító kijelentés tartalma valótlan. — IV. Azt, hogy a végrendeletet egész terjedelmében az örökhagyó írta, a Pp. 269. §-ának általános szabálya szerint az alperesnek kell bizonyítania, mint olyan körülményt, amely a végrendelet érvényességének a feltétele és ezzel az alperes végrendeleti örökös jogának a megalapozására szolgál. Maga az okirat nem foglalja magában annak a tanúsítását, hogy a végrendeletet egész terjedelmében az örökhagyó irta, aminthogy ez nem is tartozik az 1876: XVI. t.-c. 5. §-ában felsorolt azok közé a körülmények közé, amelyeket magán az okiraton kell tanúsítani. Ebből következik, hogy a bizonyítási teher általános szabályától eltérésre az a különös szabály sem szolgálhat okul, amelyet a már előadottak szerint a bírói gyakorlat az 1876: XVI. t.-c. 5. §-ában felsorolt alakszerűségek megtartásának, illetőleg mellőzésének a bizonyítása tekintetében kifejlesztett. K. A B. István örökhagyó végrendeletében, annak 4. pontjaként foglalt ezt a nyilatkozatot: „végrendelkezésemet jogerősnek és megmásíthatatlannak nyilvánítom és tartom, melyet az alulírott négy tanú előtt is felolvasok és aláiratok," — a fellebbezési bíróság helyesen értelmezte akként, hogy ebben az örökhagyó csak a végrendeletnek a tanúk előtt leendő aláírására irányuló szándékát juttatta kifejezésre, nem pedig a már megtörtént aláírásról tett kijelentést. A végrendelet érvényes-; vagy érvénytelen volta szempontjából azonban nem az a perdöntő kérdés, hogy magának a végrendeletnek a szövege és az örökhagyónak abban foglalt nyilatkozata tanusítja-e a törvényben megszabott alakszerűségek megtartását, vagy nem, hanem az, hogy a tanuknak az okiratra vezetett írásbeli nyilatkozata magában foglalja-e annak a tanúsítását. Döntvénytár: 1939. 35