Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Pusztai János - Zehery Lajos - Bacsó Ferenc - Cziffra András (szerk.): Grill-féle döntvénytár 32. 1938-1939 (Budapest, 1940)

Törvénykezési Illeték. 263. 121 illetékmentesség- alapja és célja, nevezetesen, hogy a megélhetés legszerényebb körülményei között levő egyén a kincstárt illető s a mentesség- körébe eső illetékek megfizetésével is terhelve ne legyen. Ez a mentesség, ha azt a fél kellő időben érvényesíti, kiterjed az eljárás egész folyamára, annak egy bizonyos része abból kiszakítva nincs. Nincs elfogadható magyarázat arra, hogy a váltófizetési meghagyás, stb. alapján kiszabott, pénzben fizetendő határozati illetékkel szemben, miért kívánt volna a törvényhozó a jelzett általános célzattal ellentétes álláspontra helyezkedni, mikor nem lehet kétséges, hogy ha a mentességre joggal igényt tartó fél a váltófizetési meghagyás alapján kiszabott illetéket megfizetni köteles, s azt tőle lefoglalható vagyon léte esetén egészben vagy részben be is lehet szedni, ez reá helyrehozhatatlan hátrányt jelent még akkor is, ha a befizetett illetéket a kincstár később esetleg visszatéríti. Ezek folytán a jelzett általános célzat mellett kifejezett rendelkezés hiányában nem tételezhető fel, hogy a törvényhozó a mentességet az eljárás bizonyos szakára a fél hibáján kívül feltétlenül meg akarta volna vonni. Ily megvonásra irányuló törvényhozói szándék csak az 1930: XXXIV. t.-c. 8. §-ában nyilvánul meg, mikor a bíróságnak vizsgálnia kell, hogy a szegényjogon illetékmentességet kérő felperes perlekedése nem rosszhiszemű-e. Ez a rendelkezése azonban a döntés alatt levő kérdéssel semmiféle összefüggésbe sem hozható s így kifejezett tiltó törvényhozói rendelkezés, a joghatály kiterjedésének megállapítását nem akadályozza. A joghatály kiterjedésének megállapítását az illetékügyi jogrendszernek a határozati illetékekre vonatkozó általános alapelve kifejezetten is támogatja. A pénzben fizetendő határozati illeték tekintetében az illetéktörvénynek az az alapelve, hogy az illeték tárgya a jogerős véghatározat. Nem tér el a törvény ettől az alapelvtől az 1920 : XXIV. t.-c. 34. § (5) bekezdésének második mondatában sem, noha ott határozati illeték fizetését rendeli oly esetben, melyben az eljárás jogerős határozat nélkül szűnt meg. Ezt a rendelkezést úgy fejezi ki a törvény, hogy ha a fellebbviteli eljárás során az eljárás bármi okból megszűnik, akkor a megtámadott ítéletet illetékkiszabás szempontjából jogerősnek kell tekinteni. Tehát a határozati illeték tárgya ebben az esetben is egy határozat, melyet a törvény illetékjogi szempontból hatályosnak és jogerősnek tekint. Ez az elv jut kifejezésre következetesen abban a vitássá nem tett gyakorlatban is, hogy ilyenkor a határozati illetékkötelezettség az eljárás megszűnésének időpontjában keletkezik, vagyis az eljárás megszűnését jelentő tény keletkezteti a megelőző határozatnak illetékjogi szempontból feltételezett jogerejét. A jelzett kivételes határozatoknál az illeték tárgya a határozat jogerőre emelkedése esetén, a bírói fizetési meghagyás (végrehajtást rendelő végzés), míg kifogás, stb. esetén ez a jogerőre emelkedést megakadályozza. A kifogás, stb. folytán megindult eljárás esetén a határozati illeték tárgya az ebben hozott ügydöntő jogerős bírói határozat vagy egyesség, az ily döntés nélkül történő megszűnés esetén pedig a megszüntető jogi tényt