Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Pusztai János - Zehery Lajos - Bacsó Ferenc - Cziffra András (szerk.): Grill-féle döntvénytár 32. 1938-1939 (Budapest, 1940)

120 Pénzügyi jog. t.-c. 34. §. (5) bekezdése szerint ezzel illeték jogilag azonosnak tekintendő elsőbírói ítélet ad jogalapot, azt a különleges jogszabályt létesítette, hogy 1. a fizetési meghagyásos eljárásban kiadott fizetési meghagyást, 2. a váltó, kereskedelmi utalvány, kötelező jegy és csekk alapján kiadott fizetési és biztosítási meghagyást, 3. a közjegyzői okirat alapján végrehajtást rendelő végzést, a jogerőre emelkedés bevárása nélkül kell közölni illetékkiszabás végett, az erre rendelt pénzügyi hatósággal, amely határozatok után az illetéket, tekintet nélkül a további bírói eljárásra, azonnal ki kell szabni és be kell szedni. Az ily határozatokban kötelezett adósra tehát az illetéket annak dacára is ki kell szabni és be kell szedni, hogy a határozat meghozatala előtt a kötelezett fél meghallgatva nem volt s hogy vele szemben illetékkötelesnek nyilvánított határozat hozatott azelőtt, hogy a szegényjogon alapuló illetékmentesség előterjesztésére alkalma nyílt volna. Az 1914. évi XLIII. t.-c. 75. §-a, mikor az illetékmentesség körét időbelileg is korlátozta, akként rendelkezett, hogy a mentesség a bírósághoz intézett kérelem előterjesztésekor kezdődik, kiterjed mindazokra a határozatokra és iratokra (a miniszteri indokolás szerint a segélyiratokra és bizonyítványokra is), melyek illetéke a szegénységi jogban részesült felet, akár az első fokon, akár a fellebbezési és végrehajtási eljárásban terhelné. Dacára annak, hogy a 75. §. nem állapított meg kivételt az ugyanezen törvény 44. §-ában, illetve az ennek helyébe lépett 1920: XXIV. t.-c. 34. §. (6) bekezdése 1—3. pontjában jelzett kivételes határozatokra s a mentességet, ezekre a minden esetben csak a szegénységi jog kérelmezhetése előtt hozandó határozatokra visszamenő hatállyal ki nem terjesztette, megfelelő ok hiányában nem tételezhető fel, hogy amikor az első fokon és a fellebbezési eljárásban hozott határozatok utáni hatályt megállapította, s mikor csak már a kifogás folytán megindult eljárásban, tehát a szegényjogon alapuló illetékmentességi kérelem előterjesztésének alkalma után keletkezik az a bírói határozat, egyesség vagy permegszüntető jogcselekmény, mely az illeték viselés kérdését véglegesen eldönti, hogy a törvényhozó ezek dacára is a jelzett kivételes határozatokat áz illetékmentesség hatása alól feltétlenül ki akarta volna vonni. De ha a megtámadott bírói fizetési meghagyások stb. alapján már járó, kiszabandó ós be is szedendő illetékre a megtámadáskor (kifogás, stb.) vagy ezután, de még az ügydöntő határozat, egyesség meghozatala előtt kért illetékmentesség ki nem terjedne s azt feltétlenül be kellene fizetni, úgy nem érvényesülhetne teljesen a jelzett 75. §-nak az a rendelkezése, hogy a mentesség kiterjed a mentesség megadása után, akár az első fokon, akár a fellebbviteli eljárásban hozott, nyilvánvalólag a végleges illeték tárgyát képező összes határozatokra. Ily körülmények között a kérdés igenleges eldöntését a 75. §-ban foglalt rendelkezés kifejezetten nem tiltja, viszont a törvényhozó okszerűen feltételezett célzata ily megoldásra enged következtetést. De a kérdés igenleges eldöntése mellett szól a szegényjogra alapított