Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Pusztai János - Zehery Lajos - Bacsó Ferenc - Cziffra András (szerk.): Grill-féle döntvénytár 32. 1938-1939 (Budapest, 1940)
Ajándékozási illeték. 182. 99 mányhoz tartozó vagyontárgyak egy részének a jogi kötöttség alól való feloldását kérhesse. A hitbizományi birtokosi jogosultság tartalmában meglévő mindezekre a tulajdoni elemekre tekintettel, az 193G: XI. t.-c. 43. szakaszának szabálya nem értelmezhető úgy, hogy megváltoztatta volna a családi hitbizomány intézményének azt a jogi alapelvét, hogy a hitbizományi vagyonnak a mindenkori hitbizományi birtokos az időleges tulajdonosa, akinek ez a joga azonban a várományosok érdekében elidegenítési és terhelési tilalommal korlátozva van és felügyelet alatt áll, úgyhogy a birtokos csak a vagyon haszonvételével rendelkezhetik szabadon és hitelezői is csak a haszonvételekből kereshetnek kielégítést. így a hitbizományi birtokos helyzete gazdaságilag hasonlít ugyan annak a helyzetéhez, akit idegen dolog felett haszonélvezeti szolgalom illet, de jogilag ezek a helyzetek alapelvben különbözők, mert a hitbizományi birtokosnak a vagyon felett a saját tulajdoni elv szerinti jogi hatalma van. Az 1920: XXXIV. törvénycikk 77. szakaszában tehát a hangsúly és a panaszos részéről ismételten említett fikció nem abban van, hogy a hitbizomány megszerzését tulajdonszerzésként kell illeték alá vonni, hanem, hogy „korlátlan" tulajdonszerzésként, holott az a tulajdonszerzés valójában korlátolt. Ezek szerint az 1936: XI. törvénycikk 43. szakasza a tulajdonszerzésként való illetékezési szabályt nem érintette, mert nem ellenkezik vele s hogy az illetékszabálynak a korlátlansági fikcióját megszüntetni szándékozott volna, arra nem lehet következtetni abból, hogy az idézett törvény a hitbizományi vagyon kezelésének szabályait általában — összefogóan — ugyanolyan tartalommal állapította meg, mint aminő szabályok a haszonélvezeti szolgalomra jogosultak vagyonkezelésénél állanak. Arra az eredményre kellett jutni tehát, hogy az 1936: XI. törvénycikk 43. §-a egyáltalán nem érintette az 1920: XXXIV. t.-c. 77. szakaszát, amelyre eképpen mint hatályos jogszabályra jogosultan alapította a pénzügyi hatóság az illetékkiszabást. A panasziratnak arra vonatkozó fejtegetései, hogy az 1920. évi kérdéses illetékszabálynak a keletkezése idejebeli indokoltsága a viszonyok változása folytán már nem áll fenn, a hatályos jogszabály tartalmának erejével szemben közömbösek. Nem lehet a fenti kérdésben más következtetést vonni abból sem, hogy a hitbizományi vagyon haszonvételeire vezetendő végrehajtásnál bizonyos esetekben ugyanazok a szabályok irányadók, mint a nem hitbizományi vagyon haszonvételeinek végrehajtása alá vonása esetében. Végül az 1936: XI. t.-c. 112. szakaszának (1) bekezdésében foglalt illetékügyi szabálynak annyi a jelentősége, hogy hiteles magyarázattá emelte azt az illetékügyi elvet, amely ennek a bíróságnak 1620. számú elvi jelentőségű határozatában kifejezésre is jutottan eddig is élt a gyakorlatban. —• 7*
