Nizsalovszky Endre - Petrovay Zoltán - Bacsó Ferenc - Zehery Lajos - Térfy Béla - Pusztai János (szerk.): Grill-féle döntvénytár 31. 1937-1938 (Budapest, 1939)

Rendes bíróság és közigazgatási hatóság hatásköre polgári ügyekben. 67 Közszolgálati jogviszony. 343—344. Ezt a kérdést a Hatásköri Bíróság tagadólag döntötte el az alább kifejtett okokból. Az 1885. évi XXIII. t.-c. illetőleg az 1889. évi XVIII. t.-c. értelmében a vízitársulatok feletti felügyeletet a m. kir. földmívelésügyi miniszter gyakorolja. Az 1885. évi XXIII. t.-c. 99. §-a szerint a vízitársulatok közgyűléseiről és választmányi üléseiről felvett jegyzőkönyvek a m. kir. földmívelésügyi miniszternek bemutatandók. A társulat jóváhagyott alapszabályainak 22. §-a szerint bizonyos ügyekben, így a társulat tisztviselő személyzetének díjazása, rendkívüli javadalmazások, vagy tiszteletdíjak és jutalmak adományozása tekintetében hozott határozatok csak a m. kir. földmívelésügyi miniszter jóváhagyása után emelkednek „jogerőre". Ezekre a rendelkezésekre tekintettel nyilvánvaló, hogy a társulat akkor, amikór a szóbanforgó közgyűlési és választmányi határozatokat a m. kir. sz.-i folyammérnöki hivatal útján a m. kir. földmívelésügyi miniszterhez, mint ebben a vonatkozásban vagyonfelügyeleti szervhez „jóváhagyás" végett felterjesztette, saját határozatainak kizárólag vagyonfelügyeleti szempontból és jogkörben való felülbírálását és azokhoz a felügyeleti hozzájárulást kívánta megszerezni, amelyhez a jogerő következményei csak alaki, nem pedig anyagi jogi értelemben fűződhetnek. A m. kir. földmívelésügyi miniszternek az ilyen felterjesztésre hozott határozata tehát — épen felügyeleti jogkörénél fogva — a felügyelete alá tartozó társulat határozatainak felügyeleti jogkörben történt felülbírálásának tekintendő, amit támogat a miniszteri határozatban használt „jóváhagyhatónak nem találtam" kifejezés is. Egyébként felügyeleti jogkörben hozott határozatnak volt tekintendő a szóbanforgó miniszteri döntés azért is, mert egyáltalán nem hivatkozik olyan törvényes rendelkezésekre, amelyekből ennek ellenkezője volna következtethető. Ezen nem változtat — ugyancsak a fent kifejtett okokból — az a körülmény sem, hogy a határozathozatal előtt a m. kir. földmívelésügyi miniszter a közérdekeltségek felügyelő hatóságát véleményezés végett meghallgatta és annak előterjesztése alapján hozta meg a határozatát. A m. kir. földmívelésügyi miniszternek ez a határozata tehát nem dönti el azt a jogvitát, hogy B. F.-nek van-e a társulattal szemben, a társulat által vállalt kötelezettség alapján, magánjogi igénye. Nincs tehát az ügy érdemére vonatkozó, vitás jogkérdést eldöntő, s az érdekelt felekre kölcsönösen kötelező, anyagi jogerőre képes közigazgatási hatósági határozat. Ennek hiányában pedig a közigazgatási hatóság és a rendes bíróság között hatásköri összeütközés esete sem merülhetett fel. Mindezek alapján az 1907. évi LXI. t.-c. 19. §-ának 1. bejkezdése értelmében azt kellett kimondani, hogy ebben az ügyben hatásköri összeütközés esete nem merült fel. (1937. nov. 15. — 1937. Hb. 53.) 344. 1907: LXI. t.-c. 7. §. 1. bek. 1—5. pont. — Az iigyazonos5*