Nizsalovszky Endre - Petrovay Zoltán - Bacsó Ferenc - Zehery Lajos - Térfy Béla - Pusztai János (szerk.): Grill-féle döntvénytár 30. 1936-1937 (Budapest, 1938)

Rendes bíróság és közig, hatóság hutásköre polgári ügyekben. 138 Közszolgálati jogviszony. 571—572. dés azonban, hogy a kártérítési kötelezettség egyáltalán vagy mily mértékben forog fenn, csak a fennálló magánjogi szabályok alapján ítélhető meg." A hivatkozott törvénycikk 2. és 3. §-aihoz fűzött miniszteri indokolás második, negyedik és ötödik bekezdése szerint ..azon esetekben, melyekben, mint a 2. §. esetében, a kárnak számszerű meghatározása és a kártérítési kötelezettség fennforgásának megállapítása rendszerint csekély nehézséggel jár, a dolog természetének megfelel, hogy a marasztaló közigazgatási határozat, mint előreláthatóan helyes alapon nyugvó, mindaddig fennálljon, míg az elmarasztalt által bírói úton alapjában meg nem erőtleníttetik. Azon esetekben azonban, melyekben — mint a 3. §. eseteiben — a kárnak és kártérítési kötelezettségnek megállapítása nagyobb nehézségekkel járhat, természetes, hogy a közigazgatási határozat csak kísérletnek veendő a helyes alap megtalálására és hogy az elmarasztaltnak kifogása elégséges arra nézve, hogy a kincstár követelését bírói úton legyen kénytelen érvényesíteni. A felek ténykedéseinek ezen megoszlása jogkérdéseknél ugyan alig bír jelentőséggel, de fontos olyan esetekben,, melyekben ténykérdésekről és bizonyítási kérdésekről van szó.'1 A 2. és 3. §-hoz fűzött miniszteri indokolás a további részeiben arra mutat rá. hogy „a 2. és 3. §. rendelkezései abban különböznek egymástól, hogy a 2. §. szerint az elmarasztalt tartozik mint felperes fellépni, a 3. §. szerint pedig az elmarasztaltnak kifogása folytán a kincstár tartozik a felperesi szerepet elvállalni. A 2. §. eseteiben, melyekben a közigazgatási határozat támadandó meg az elmarasztalt félnek keresetével, az elmarasztalt fél csak akkor léphet bírói útra. ha a közigazgatási úton lehetséges jogorvoslatokat kimerítette. Ellenben a 3. §. eseteiben, melyekben a közigazgatási határozat nem képezi a bírói eljárásnak az alapját, nem szükséges az elmarasztalt felet arra kényszeríteni, hogy a közigazgatási úton megengedett jogorvoslatokat kimerítse, hanem megengedhető neki, hogy közigazgatási úton is élhessen jogorvoslattal és hogy e mellett ügyét a közigazgatási úton való végelintézés előtt bírói útra is terelhesse." Az 1887: XXXV. t.-c. 2. és 3. §-ainak rendelkezéséből és az azok célját és tartalmát megvilágosító miniszteri indokolásból kitűnőleg tehát a szóbanforgó kártérítési kötelezettség és az abból folyó jogkövetkezmények kérdésének elbírálása úgy a hivatkozott t.-c. 2., mint 3. §-a esetében egyaránt rendes bírói útra tartozik akkor, ha a kártérítésben közigazgatási úton marasztalt fél, ebben a közigazgatási úton történt marasztaltatásában nem nyugszik meg. Annak megállapítása, hogy a kártérítésben közigazgatási úton elmarasztalt, avagy a kincstár legyen-e köteles a rendes bírósághoz fordulni, csak a felek perbeli jogállásához fűződő perjogi szabályok alkalmazása (így például a bizonyítási teher elosztása) szempontjából nyert a törvény 2. és 3. §-a szerint szabályozást. Az a kérdés pedig, hogy a polgári per megindításához az 1887: XXXV. t.-c. 2. és 3. §-aiban megszabott határidők megtartásának vagy meg nem tartásának mi a következménye, — már nem a hatáskörre, hanem az ügy érdemére tartozik.