Nizsalovszky Endre - Petrovay Zoltán - Bacsó Ferenc - Zehery Lajos - Térfy Béla - Pusztai János (szerk.): Grill-féle döntvénytár 29. 1935-1936 (Budapest, 1937)
Ajándékozási illeték. 234—235. Ingatlan vagyonátruházási illeték. 236—237. 97 zelő hivatalokat — a mai helyzetre vetítve a képet: az állami üzemeket — is értette, másként nem vehette volna ki az utóbbiakat, bizonyos mérvben, az előbbieknek a főszabálya alól. Egybevetve ezzel a régi szabályozással a vagyonátruházási illetékek új törvényének mentességi szabályait, arra az eredményre kell jutni, hogy amikor az 1920: XXXIV. t.-c. 8. §-ának 2. pontja az államkincstárnak és az annak nevében eljáró hatóságoknak, közhivataloknak és közintézeteknek a személyes illetékmentességét kimondotta, ezeket a megjelöléseket a régi szabállyal megegyező értelemben — az állami üzemeket is értve — alkalmazta. Ellenkező magyarázat mellett az a körülmény, hogy az idézett pont az állami üzemeket nem említi, az utóbbiak személyes illetékmentességének a tárgyalt körben való teljes megszűnését fejezné ki, míg a fenti magyarázat elfogadása esetében, a külön megemlítés hiányából, az állami üzemek régi személyi illetékmentességi helyzetének a tárgyalt körben változatlan fennmaradása következik. A régi szabály azért rendelkezett külön az állami üzemekről, mert a személyi illetékmentességüket bizonyos keretben megszorította. De ez a megszorítás' a kialakult gyakorlat szerint csak a folyó üzemvitellel kapcsolatos illetékek körül bírt jelentőséggel, mert a vagyonátruházási illetékfajták alól a gyákorlat az állami üzemek személyi illetékmentességét a díjjegyzék főszabálya alapján régóta korlátozatlanul elismerte. Ilyként az állami üzemeknek — köztük az államvasutaknak — külön említése, a vagyonátruházási illetékek szempontjából a régi szabályozás idején is közömbös volt, minthogy ebből a szempontból az üzemek személyi illetékmentessége az állami hatóságokról ós hivatalokról szóló főszabály alapján is fennállott. S hogy ennék a helyzetnek a változatlan fennmaradását célozta az új törvény, az következik elsősorban az összes rendelkezéseinek szemléletéből felismerhető abból az irányzatából, hogy az alapvetően egyelőre újra nem szabályozott többi — okirati, törvénykezési, közigazgatási — illetékterülettel az összhangot a lehetőségig megtartsa. Ezt az irányzatot szem előtt tartva, olyan állapotnak a felidéződését, hogy az állami üzemeknek — főként az államvasutaknak — az illetékügyí személyi állása más legyen a vagyonátruházási illetékek területén és ismét más a többi illetékneméknek a területén, csak akkor lehetne a törvény hatásaként elismerni, ha a törvény ezt kifejezetten megmondta volna. Döntően szól azonban a változatlansági célzat mellett az is, hogy az 1920: XXXIV, t.-c. 8. §-ához fűzött indokolás, valamint a törvény elődjének, az 1918: XI. törvénycikknek a megfelelő 21, §-ához fűzött indokolása, ismertették azokat a változtatásokat, amelyeket a mentességi új szabályok a múlthoz viszonyítva magukkal hoztak, de az állami üzemek — különösen az államvasutak — személyi illetékmentességi kiváltságának a módosulását egyik indokolás sem említi, sőt a két indokolásból együttvéve kifejezetten is kitűnik, hogy erészben nem szándékozott változást a törvényhozó. Helyénvaló lóvén ezeknélfogva az a magyarázat, hogy az „államkincstár, hatóságok, közhivatalok" megjelölésnek az 1920: XXXIV. t.-c. 8. §-ának Döntvénytár. 1936. 7
