Kacsóh Bálint - Petrovay Zoltán - Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 27. 1933-1934 (Budapest, 1935)

Egyéb ügyek 53—56. (51 hatáskörét is, nevezetesen a székesfővárost megillető vásártartási jogból eredő azt a jogát, hogy vásárok rendezésére a saját területén kizárólag a székesfőváros jogosult. — A panaszbeli kérelem ezért a kiadott engedélyokirat megsemmisítésére irányul. Az árverési csarnokról szóló 1888: XXII. t.-c. 1. és 2. §-a szerint ingó tárgyak árverésével üzletszerűen foglalkozni csak engedély mellett szabad s ennek az engedélynek megadására a miniszter jogosult. A törvény 1. §-a csak „ingó tárgyakról" tévén említést, nyilvánvaló, hogy e kifejezés alatt akár egynemű, akár különféle fajú és minőségű ingóságot is lehet érteni. De a törvény indokolása alapján sem állapítható meg, hogy a törvényhozó kizárólag csak a különféle fajú ingó tárgyaknak üzletszerű árveréséről akart volna intézkedni. Az kétségtelen, hogy a törvényben említett árverési csarnok létesítésének a célja az volt, hogy az eladni kívánt „ingó tárgyak" kedvezőbb értékesítését tegye lehetővé. Ez a cél azonban megvan akkor is, ha nemcsak magánegyének akarják különböző okokból egyes ingóságaikat eladni, hanem ha kereskedők és iparosok akarják áruikat árverés útján értékesíteni. Mivel pedig a törvény 2. §-a az árverési engedélyek megadását általában miniszteri jogkörbe utalja, a panasszal megtámadott engedély kiadását nem lehet törvényellenesnek minősíteni. Ebből következik, hogy nem lehet szó arról sem, hogy a kereskedelemügyi miniszter panaszolt intézkedése a törvényt sérti. De nem sérti ez az intézkedés a székesfőváros vásártartási jogát sem. A vásártartási joga ugyanis lényegét tekintve abból áll, hogy meghatározott helyen és időben a közönségnek árúk vételére és eladására mód és alkalom nyittassék. Ettől azonban lényegesen különbözik a miniszter által árverések (aukciók) rendezésére engedélyezett jog, amely ingóságoknak nem — miként a vásárokra — az ügyletkötő felek kölcsönös alkudozása és megegyezése, hanem nyilvános árverés alapján való forgalomba hozatalából áll. — Az ilyen árverések rendezésére adott engedély tehát a székesfővárosnak egészen más természetű és jellegű vásártartási jogát nem is érinti. A kifejtettekből következik, hogy a panasznak nincs törvényes alapja. — Ezért a rendelkező rész értelmében kellett határozni. (1932. márc. 30. — 4579/1931. K. sz. — 1403. E. H. — Kod. 1933. évf. 3. f. 81.) 55. 1885: XXXIII. t.-c. 40. §. — I. Csak a rendezendő mederrész melletti ingatlanok tulajdonosai kötelesek hozzájárulni a tisztogatás költségeihez. — II. A víz természetes lefolyásának biztosítását célzó medermélyítés nem új vízműépítés. Az annak következtében szükséges híd átalakít ás a vasút tulajdonosának kötelessége. (1933. okt. 11. — 4429/1932. K. — 1427. E. H. — Kod. 1934. évi 1. f. 16.) 56. 1911:1. t.-c. 112. §. — Szegénységi bizonyítvány — perbeni szegénységi jog elnyerése céljára — jogi személy részére nem állítható ki. Kb. I. Panaszos kérelme az, hogy az alsófokú határozatok megsemmisítésével a bíróság rendelje el, hogy a s.-i volt úrbéres közbirtokosság, mint jogi személy részére a község mint politikai testület ellen a község nevére