Kacsóh Bálint - Petrovay Zoltán - Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 27. 1933-1934 (Budapest, 1935)

Kárbiztosítási dij fizetése. 882. 641 esedékesség, illetve halasztás eltelte után azonnal elküldeni köteles, annak adott kifejezést, hogy a nyomban való elküldést szükségesnek nem is tekinti. Ezt a magyarázatot támogatja az is, hogy az 1927: X. t.-c. 5. §-a a biztosítási szerződésnek azt az azonnal való hatályavesztését kívánta megszüntetni, amely a K. T. 485. §-ának 4. pontjában foglalt szabály életbenléte idején a díjfizetésre kötelezett félnek a fizetésnél való késedelme esetén nyomban bekövetkezett és módot és eszközöket akart nyújtani úgy a biztosítónak, mint a díjfizetésre kötelezett félnek arra, hogy a biztosítási szerződést a díjfizetésben való késedelem ellenére is fenntartsák. Kétségtelen tehát, hogy nem kívánta a biztosító helyzetét a kérdés lényegét egyébKént nem érintő azzal az alakszerűséggel nehezíteni, hogy a felszólító levél elküldéséről az esedékességkor, illetve a halasztás idejének eltelte után nyomban gondoskodjék. A törvény helyes értelme tehát az, hogy a felhívó levélnek nyomban való elküldése nem szükséges. Ennek megállapítása után azonban felmerül az a kérdés, hogy mikor kell tehát a 'felhívó levelet elküldeni, hogy a célzott jogkövetkezmény előidézésére alkalmas legyen? A törvény rendszere szerint, mely az előbbi joggal szemben mindkét félnek a szerződéshez való kötöttségén alapul, a biztosító kötelezve marad mindaddig, míg az elküldött felhívó levélben megadott utólagos teljesítési határidő le nem járt s ezt követően a rögtöni hatályú felmondás jogával nem élt (5. §. 2. bek.), illetve a szerződés meg nem szűnt (5. §. 3. bek.) s ugyaneddig a szerződő fél is pótolhatja mulasztását (7. §,). Eszerint tehát látszólag a biztosítótól függ, hogy a levél elküldésével megindítja-e és ha igen mikor — azt az eljárást, melynek eredményéhez a körülmények szerint a szerződés megszűnése fűződik, ami a szerződő félre — minthogy a kockázat a biztosítót esetleges késedelme alatt amúgy is terheli, — hátrányt nem jelent. Ez a felfogás azonban nem állhat meg, mert habár a törvényt kétségen kívül az a célzat vezette, hogy véget vessen annak az előbbi jogállapotnak, amikor a biztosítási szerződés fenntartása egyedül a díjfizetésre kötelezett fél egyoldalú akaratától függött és arra az esetre, ha a kötelezett a díjfizetést elmulasztja, a biztosító javára állapította meg azt a jogot, hogy a szerződés teljesítése, vagy az attól való elállás között válasszon, még sem akarta, hogy a szerződés a biztosítónak ugyancsak egyoldalú elhatározása szerint bizonytalan ideig függőben maradjon. Ennek az akaratnak határozott kifejezést adott azzal, hogy a biztosító jogaínak érvényesítését az 5. §-ban megállapított eljárás lefolytatásához fűzte és ezzel arra utalta, hogy a szerződés fenntartása, vagy megszüntetése kérdésében szándékát nyilvánítsa ki. Ezek mellett nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a szerződő félnek fontos érdeke, hogy ne legyen bizonytalanságban abban, hogy melyik az az időpont, melynek elteltéig a biztosító őt teljesítésre joghatálvosan felhívhatja. Ugyancsak figyelembe kell venni, hogy rendkívüli gyakori esetben merül fel az a kérdés, hogy vájjon a szerződő felet a kellő időben való felhívás elmulasztása miatt terheli-e díjfizetési kötelezettség és a forgalom biztonsága megköveteli, hogy a mulasztás fennforgása előre könnyen megállapítható ismérvhez köttessék. Döntvénytár. 19 54 41