Kacsóh Bálint - Petrovay Zoltán - Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 27. 1933-1934 (Budapest, 1935)

Vétel. 856. 605 amelynek ellenértékét a felperes e perben az alperesektől követeli, a fa­ügyek kormánybiztosa az 1919. évi december hó 28. napján 549. K. B. szám alatt kelt rendeletével hatósági igénybevétel útján lefoglalta, és egyúttal azonban az alperesek részére ki is utalta, akik ezt a famennyiséget 1920. március hó 4-éig birtokukba is vették. További nem vitás tényként meg van állapítva az is, hogy az alperesek a jelen per tárgyát képező fának az Okáb által megállapított ellenértékét ugyancsak az Országos faügyek kor­mánybiztosának 1920. március hó 4-én 403/1920. K. B. számú rendelete ér­telmében igényjogosultakként a felperes jogelődjét, a S. Részvénytársaságot, Sch. és társa céget, végül az E. Vilmos újpesti céget jelölvén meg, bírói le­tétbe is helyezték. A fenti tényállás szerint tehát a felperes tulajdonát képező faáru ha­tósági igénybevétel útján jutott az alperesek birtokába. Az 1912. évi LIII. t.-c-ben nyert felhatalmazás alapján a különböző közszükségleti cikkek igénybevétele tárgyában kibocsátott kormányrende­letek egyfelől az igénybevételt szenvedő, másfelöl pedig a juttatott között a hatósági igénybevétel folytán keletkező viszony tartalmát jogilag általá­ban véve akként szabályozzák, hogy az igénybevett közszükségleti cikk tulajdonosa a dolgot a hatóság rendelkezéséhez képest szolgáltatni s a köz­vetlenül juttatott pedig a térítés fejében járó árat a tulajdonosnak megfi­zetni tartozik. Az adott esetben a fentieknek megfelelően maga a kormány­biztos is az Okáb által megállapított térítési összeget közvetlenül az igény­jogosultak javára rendelte bírói letétbe helyezni; amivel világosan kifeje­zésre juttatta azt, hogy a szóban levő hatósági igénybevételből folyóan nem a hatóságot és az igénybe vételt szenvedőt, hanem az igénybevétel által érdekelt feleket közvetlenül kívánta jogviszonyban állóknak tekinteni. A most kifejtettek folytán tehát alaptalanul vitatják egyfelől az al­peresek azt, hogy a köztük és felperes közt a hatósági igénybevételből folyóan jogviszony nincs és a keresetnek sincs alapja, de másfelől a per el­döntése szempontjából merően közömbös annak a kérdésnek vizsgálata is, hogy a felek közti jogviszony valamely általában ismert magánjogi ügyleti kategória körébe besorozható s közelebbről vételi ügyletnek minősíthető-e. Ily jogi helyzet mellett a fellebbezési bíróság azáltal, hogy a lefoglalás körülményeire felajánlott tanubizonyítást mellőzte, eljárási szabályt nem sértett, mert hiszen a fent kifejtettek szerint a jogviszony a peresfelek kö­zött megállapítható. De nem követett el eljárási szabálysértést azzal sem, amikor nem helyezett súlyt arra, hogy a felperes a m. kir. földmívelésügyi miniszterhez 1920. július hó 10-én benyújtott és az iratoknál NB. alatt levő beadvány szerint eredetileg a kir. Kincstár ellen kívánt igényt érvényesí­teni és hogy viszont az alperesek csak a Kincstárral szemben vállaltak fe­lelősséget és hogy a letéti ügyekben beadott felfolyamodásaiban a felperes a jogviszony hiányát vitatta, mert a fent kifejtett jogi álláspontra való te­kintettel e tények a per elbírálásánál most már közömbösek. III. A faügyek kormánybiztosa az alperesek által megtérítendő térí­tési árra vonatkozóan 1920. február hó 5-én kelt 354. K. B. és a fentebb már felhívott 1920. március 4-én kelt 403/1920. számú rendeleteiben lénye­gileg akként intézkedett, hogy amennyiben a felek az Okáb. által megálla­pítandó térítési árat meg nem felelőnek találnák és e részben maguk közt

Next

/
Oldalképek
Tartalom