Kacsóh Bálint - Petrovay Zoltán - Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 27. 1933-1934 (Budapest, 1935)

Ipari ügyek 35. 49 A bíróság megítélése szerint az a körülmény, hogy az iparhatóság az iparosnak a törvényben megjelölt bűncselekmény miatt történt elítéltetésétől három év eltelte után szerez tudomást, az iparűzési jognak az elítéltetés miatt való elvonását nem zárja ki, feltéve, hogy az elvonást kimondó ha­tározatát a hatóság rövidesen az elítélés tudomására jutása után meghozza. Ennek az álláspontnak elfoglalására, a bíróságot elsősorban annak a már említett körülménynek mérlegelése vezette, hogy az iparűzési jog el­vonásáról szóló 70. §-ban nincs rendelkezés aziránt, hogy az elvonás, a bűn­cselekmény miatti elítéltetés esetén, akár az elítéltetéstől, akár a büntetés kiállásától számított bizonyos időn belül volna csupán kimondható. Különö­sen nincs helye az elvonási jog alkalmazásának ilyen elévülési idővel való korlátozásának oly esetben, mint aminő a jelen vitás eset is, amikor t. i. a bűncselekmény miatt történt elítélésről az iparhatóság csak hosszabb idő elmultával szerez tudomást, amikor tehát korábban saját hibáján kívül nem is volt módjában az iparűzési jog elvonása jogával — s egyúttal kötelességé­vel — élnie. Ilyen esetben az elítélésnek mint iparűzési jogelvonási oknak hatályát bizonyos elévülési idővel korlátozni] annyit jelentene, hogy a ható­ság törvényadta jogával akkor sem élhetne, ha őt semmiféle késedelem vagy más mulasztás nem terheli. Ez pedig a törvényhozó intenciója nem lehetett. Végül a bíróság annak a megfontolását sem hagyhatta figyelmen kí­vül, hogy különbség van az elítéltetésnek az iparűzési jogra való hatása tekintetében az iparűzési jog engedélyezése és a már meglevő iparűzési jog elvonása mozzanatai között. A már felhívott 35. §-ban helyesen van kivétel nélkül három évben meg­szabva az iparengedély elnyerésének kizáró okaként a bűncselekmények miatti elítéltetés hatálya, mert a 39. §. (3) bekezdése szerint az iparengedély megadása iránti kérvényhez mellékelni kell „a megbízhatóságot igazoló rendőrhatósági okiratokat", köztük tehát az előélet büntetlen vagy büntetett voltát is feltüntető erkölcsi bizonyítványt is. Következésképpen az iparen­gedély megadása iránti kérelem elbírálásakor a hatóságnak feltétlenül mód­jában áll, sőt kötelessége is megállapítani, vájjon az iparosra nézve HZ iparengedély megadását kizáró ez az ok fennáll-e vagy nem. Más a helyzet azonban a már engedélyt nyert és iparát huzamosabb időn át űző iparos iparűzési joga elvonása szempontjából ugyanennek a ki­záró oknak a hatóság tudomására jutását illetőleg. Előfordulhat ugyanis, hogy a hatóság csak évek múlva, véletlenül szerez tudomást az iparos el­ítéltetéséről. Ilyen esetben nem volna okszerű a törvény 35. §-ának a há­romévi elévülésről szóló rendelkezését — amelyet az idevonatkozó törvény­hely (a 70. §.) nem is ismer — a joghasonlatosság elvénél fogva ridegen alkalmazni. III. A jelen konkrét esetben a panaszosnak a m.-i kír. törvényszék által hatrendbeli csalás vétsége miatt — a Btk. 92. §-ának alkalmazásával — pénzbüntetésre jogerősen történt elítéléséről szóló B. 3852/2—1924. számú ítéletéről a gönci járás főszolgabírája csak 1930. évi június hó 18-án szer­zett tudomást & magát az ítéletet a m.-i kir. ügyészség útján ugyanez évi június hó 25-én vette kézhez. A főszolgabíró előadásának helyességét az ira­tok valószínűsítik s azt a panaszos sem vonja kétségbe. A fent kifejtettekre tekintettel az a körülmény, hogy ez az ítélet még Döntvénytár. 1934. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom