Kacsóh Bálint - Petrovay Zoltán - Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 27. 1933-1934 (Budapest, 1935)
Részvénytársaság. 831. :79 lyó távolléte miatt az igazgatósági ülésekre nem is hívták meg, mert az ellenőrzés nem csak az igazgatósági üléseken gyakorolható, de meg éppen abból, hegy hivás nélkül a társasághoz sem ment s több mint egy évig a társaság ügyeivel egyáltalában nem foglalkozott, azt igazolják, hogy az igazgatósági tagságot elfogadta ugyan, de az ügyvezetéssel nem foglalkozott s törvényes kötelességei teljesítésével semmit sem törődött. Alpereseknek az az érvelése, hogy felperesek megsértették kárenyhítési, illetve kárelhárítási kötelezettségüket, mert a kényszeregyességi eljárás során felajánlott 65%-os kielégítést nem fogadták el, nem helyt álló. Nem pedig azért, mert a meg nem támadott tényállás szerint a 65%-os kielégítésnek az volt volna az előfeltétele, hogy mondjanak le az igazgatósági és a felügyelő bizottsági tagok elleni kártérítési igényükről. Erre pedig nem voltak kötelezhetők; de másrészt egy részleges kielégítésre vonatkozó egyességi ajánlat el vagy el nem fogadása kizárólag a hitelezők tetszésétől függ s az ilyen ajánlat visszautasításából reájuk semmi jogi következmény nem hárulhat. Aki kártérítésre van kötelezve, az minden kárt köteles' a károsultnak megtéríteni, ami közvetlenül, vagy közvetve a károkozó cselekmény következtében előállott. Azok a felperesek, akik gabonát tároltak be a M.-i Gazdasági Malom R.-T.-nál, azok letéti szerződést létesítettek s ellenkező megállapodás hiányában a letett gabonát bármikor visszakövetelhették. S ha ennek a malom eleget nem tett, a felperesek kártérítési igénye azonnal megnyílt. A felperesek tehát a gabonának akkori értékét követelhetik, amikor igényük megnyílt s amikor a gabonát visszakövetelték. Ez pedig az irányadó tényállás szerint 1928. március havában következett be, s mert nem vitásan a búza piaci ára akkor valamint a felperesi igények kereseti érvényesítésekor is M.-on 32 P. volt, a fellebbezési bíróság kétségen kívül jogszabálysértés nélkül marasztalta alpereseket 32 pengős búzaár alapján. Gazdasági lehetetlenülésre sem hivatkozhatnak alperesek, mert ha felperesek kellő időben megkapták volna búzájukat, 32 pengős áron értékesíthették volna azt. A malom, illetve az ő késedelmük ideje alatt bekövetkezett árcsökkenés hátránya tehát még részben sem róható a felperesekre. Az alperesek felülvizsgálati kérelmei tehát minden irányban alaptalanok. A m. kír. Kúria kifejtett álláspontja mellett az alperesek egyéb felülvizsgálati panaszai külön méltatást nem igényelnek; de nem kellett foglalkozni a felpereseknek a fellebbezési bíróság ama megállapítása ellen irányuló támadásával sem, hogy az 1927. június 30-íki zárlatkor még nem volt a R. T. alaptőkéje elveszettnek tekinthető, mert a kereseti igény eldöntése szempontjából, — az egyébként is már elfoglalt álláspontra tekintettel közömbös, vájjon már ekkor nyilvánvalóvá vált-e a K. T. 187. §-a esetének beállta, vagy nem .(1933. jún. 23. — P. VII. 1160/1933.) 831. Kt. 193, §. — Cégvezető kirendelése részvénytársaságnál. — Az alapszabályoknak az az intézkedése, hogy az igazgatóság határozatképességéhez valamennyi igazgatósági tag meg37*