Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Sárffy Andor - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 25. 1931-1932 (Budapest, 1933)

156 Büntetőjog. A magánokirat pedig akkor hamis, ha a benne foglalt nyilatkozat nem attól származik, aki az okiratot a nevének aláírásával bizonyítottan kiállí­totta. A jelen vádbeli esetben a valóknak elfogadott tények szerint úgy a szerződést, mint a nyilatkozatot M. V. sértett azoknak előtte történt fel­olvasása után sajátkezűleg aláírta. Másfelől arra sincs adat, hogy a két magánokirat tartalmában tétetett volna jogosulatlan változtatás. Ezért a kérdéses szerződés és nyilatkozat kiállítása magánokirathamisítás megálla­pítására nem szolgálhat. A kir. ítélőtáblának az a jogi felfogása, hogy a magánokírathamisítás tényálladéka jelen esetben azért lenne megállapítható, mert M. V. sértett a kérdéses szerződés és nyilatkozat aláírásakor — az Igazságügyi Orvosi Tanácsnak a kir. ítélőtábla által magáévá tett véleménye szerint — elme­beteg volt, aki már akkor sem birt akaratának szabad elhatározási képes­ségével, tehát ügyletkötésre is képtelen volt s így az általa aláírt szerződés és nyilatkozat bár alakszerű, de tartalmuk szerint hamis okiratok, — a kir. Kúria megítélése szerint nem helytálló. Ahoz nem fér kétség, hogy a szóbanforgó okiratok alakilag nem hami­sak, mert az azokon levő aláírások kivétel nélkül az illető aláíró szemé­lyektől származnak. Helyes tehát a kir. ítélőtáblának az a jogi következ­tetése, hogy ezek az okiratok alakszerűek. Téves azonban a kir. ítélőtáb­lának az a további jogi következtetése, hogy az illető okiratok tartalmilag hamisak, mert az ügyletkötésre jogilag képtelen sértettnek azt az akarat­nyilvánítását tartalmazzák, hogy ő a kérdéses ingatlanokat eladta, a vádlot­tak tehát azáltal, hogy az okiratokat sértettel rosszhiszeműleg aláíratták, valótlan tartalmat vittek be azokba s így azokat meghamisították. Ez alábbi felfogás téves azért, mert a magánokirathamisítás egészében véve alaki bűncselekmény, azaz hamis bizonyíték létesítése, ami csak vagy az aláírás hamisításával vagy az okirat szövegének megváltoztatásával kö­vethető el. Az ú. n. értelmi (intellectualis) hamisitás — vagyis az okirat alá­írójának megtévesztésével valótlan tartalom bevezetése — a Btk. rendelke­zései szerint csupán a közokiratokra vonatkozóan elkövetve alkotja bűncse­lekmény (394., 400. §.) tényálladékát. A jelen esetben tehát vádlottaknak az a ténykedése, hogy az elme­beteg sértettet — ezen állapotát jól ismerve — adásvételi szerződés és ezt kiegészítő nyilatkozat aláírására rávették, a magánokirathamisítás megál­lapítására nem alkalmas. A kérdéses okiratok a jelen esetben tartalmilag sem voltak hamisak, hanem mint jogilag érvénytelen nyilatkozatok semmiseknek, nem létezőknek tekintendők. Tévedett tehát a kir. ítélőtábla, amikor a vádlottakat a ma­gánokirathomisítás bűntettében bűnöseknek nyilvánította, mert vádlottak sem a sértett aláírását nem hamisították, sem az okiratok szövegén semmiféle változtatást nem eszközöltek. A kir. Kúria felülvizsgálat tárgyává tette a kir. ítélőtábla indokolásá­ban fejtegetett azt a kérdést is, hogy vádlottak tevékenysége alkalmas volt-e a csalás bűntettének a megállapítására s arra az eredményre jutott,

Next

/
Oldalképek
Tartalom