Isaák Gyula - Petrovay Zoltán - Nizsalovszky Endre - Térfy Béla (szerk.): Grill-féle döntvénytár 24. 1930-1931 (Budapest, 1932)

154 Büntetőjog. totta meg akkor, amikor a vádlott bűnösségét meg nem állapította. (B. II. 4243/1930. — 1931. IV. 9.) 409. Hv. 2. §. A hatóság tagja ruhájának megragadása és testének ekként való húzogatása megállapítja a tettleges bántalmazást. K. A sértett községi főjegyző tényállásként azt adta elő, hogy mikor az általa hivatalos minőségben felvett jegyzőkönyvet a vádlott jogtalanul magához vévén, ö a vádlottat a jegyzőkönyv visszaadására hivta fel, a vádlott az ő kabátját derekánál megfogta s őt az ajtóból eltolni igyekezett, a vádlott kezéből őt a községi bíró szabadította ki. A vádlott a sértettnek erre az előadására azt a megjegyzést tette, hogy lehet, hogy úgy volt, mint a sértett elmondta s a sértettől bocsánatot kért. Minthogy ezek szerint a vádlott a terhére megállapított bűncselekményt nem tagadta, az a tényállás pedig, amelyet az alsófokú bíróságok a vádlottal szemben megállapítottak, a vád tárgyául szolgáló bűncselekmény tényálladékát teljes mértékben kimeríti, azért is, mert a hatóság tagja ruhájának megragadása s testének ekként való húzogatása a tettleges bántalmazás ismérveit kimeríti, a bűnösség kérdésében bejelentett semmiségi panaszokat vissza kellett utasítani, mert a Bp. 390. §-ának megfelelően nem jelöltetett meg, hogy a megállapított tényállás miért nem állapítja meg az elítélés alapjául szolgáló bűncselekmény tényálladékát. (B. I. 3063/1930. — 1931. III. 10.) 410. Hv. 4. §. A passzív ellentállásnak bejelentése nem meríti ki a hatósági közeg elleni erőszak ismérveit. Minősítés a Kbtk. 46. §-a szerint. K. A Hv. 4. §-nak 2. bekezdése szerint veszélyes fenyegetés volt szükséges ahhoz, hogy az adott esetben a hatósági végrehajtás hivatásának jogszerű gyakorlásában akadályoztassák. A puszta passzív ellenállás tehát nem meríti ki a hivatkozott törvényhely tényálladékát, mert az eljáró hatósági közegnek jogában és módjában állott ezen passzív ellenállás akár a saját személyében, akár pedig kar hatalom igénybevételével legyőzni. A kir. Kúria az irányadó tényállásból úgy látta, hogy a vádlott által tett kijelentés csak a puszta passzív ellenállás bejelentése volt, amely tehát a törvény szerinti akadályozásra vagy kényszerítésre alkalmas nem volt és egyáltalán nem szolgálhatott a végrehajtónak indokul arra, hogy eljárását abbahagyja és ha ezt mégis megtette, úgy eljárása olybá veendő, hogy őt erre nem a vádbeli kijelentés kényszerítette. Alapos tehát a vádlottnak a Bp. 385. §-a 1. a) pontjára, helyesen az a) pont helyett a c) pontra való hivatkozás mellett használt semmisségi panasza. Tévedett ehhez képest a kir. ítélőtábla, midőn a vádlott tettét a Hv. 4. §-nak 2. bekezdése alapján minősítette és viszont helyes és törvényszerű volt a kir. törvényszék minősítése, mert az irányadó tényállásból a kir. Kúria is csak azt a jogi következtetést vonta le, hogy vádlott az adott esetben tör-