Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Sárffy Andor - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 22. 1928-1929 (Budapest, 1930)
Törvénykezési illeték, 263—268. 115 ban az a fél részesül, akinek jövedelme nem nagyobb, mint a lakhelyén szokásos közönséges napszám, még megerősíti a 110. sz. jogegységi megállapodás indokolásában nagy súllyal biró azt a kijelentést, hogy szegényjogon való mentesség célja az, hogy a bélyegvásárláshoz szükséges pénz hiánya a szegényt a joga érvényesítésében ne akadályozza. A jog érvényesítése pedig nem a bírói ítélet meghozatalával, hanem az abban foglaltaknak teljesedésbe menésével van befejezve. Tehát a 110. sz. jogegységi megállapodással ellentétes álláspont elfoglalása által a szegény fél éppen a joga érvényesítésének teljesedésbe menését befejező eljárásban lehetne megakadályozva, ami által az egész megelőző eljárás a részére értéktelenné válhatna. (Közigazgatási bíróság 133. sz. jogegységi megállapodása. - Pkjt. X. 77.) 265. 27.300/1926. sz. pümin. rend. A csődönkívüli kényszeregyezségi eljárásban költség iránti kérelem, valamint az eljárás költségeire letett összegből fennmaradt összegnek az Országos Hitelvédő Egylethez való utalása iránti kérelem nem az eljárás, hanem magának a beadvány tárgyának értéke szerint esik illeték alá. (Kb. 6398/1928. — 1928 VI. 1. P. sz.) 266. 27300/1926. sz. pümin. r. 5. §. Kényszeregyezségi eljárásban a beadványok összes példányai és mellékletei (tehát nemcsak az I—III. példányok) illetékkötelesek. (Kb. 18552/1927. — 1928. I. 17. P. sz.) 267. 27300/1926. sz. pümin. r. 7. §. Abban az esetben, amidőn a magánegyezség létrehozása sikerül és ennek következtében a bíró előtti egyezség létrehozása céljából tárgyalás szükségessé nem válik és így arról jegyzőkönyv sem készülhet, a csődönkívüli kényszeregyezségi eljárásban lerovandó törvénykezési illetékekről szóló 1926. évi 27300. számú pénzügyminiszteri rendelet 7. §-ában az egyezségi tárgyalásról készült jegyzőkönyv után megszabott illeték lerovásának helye nem lehet. (Kb. 297/1927. —1927 V. 14. P. sz.) 268. 686001924. sz. pümin. r. 38. §. Az 1924. évi 68600. P. M. sz. rendelet hatálya alatt a házassági bontó perben az Ítéleti illetéket is kötelezőleg bélyeg jegyekkel kell leróni. (Kb. 26111/1926. — 1927 XII. 7. P. sz.) 8*