Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 21. 1927-1928 (Budapest, 1929)
592 Kereskedelmi jog. K. A versenytilalom megszegése esetére kikötött kötbérösszeget nem a szerződésben megjelölt 100.000 koronában, hanem csak ennek az összegnek egyharmadában kellett megállapítani, mert a 100.000 korona kötbérkikötés a szerződésben időbeli és helyi korlát nélkül meghatározott versenytilalomra vonatkozott és mert annak következtében, hogy a m. kir. Kúria ezt az iparszabadság elvébe ütköző versenytilalmi kikötést helyileg Budapest VIII. közigazgatási kerületére, időbelileg pedig a szerződés megkötése időpontjától számított három évre korlátolta, — szem előtt tartva azt a jogelvet is, hogy kötbérkikötésre vonatkozó minden szerződési határozmányt, minthogy a kötbérnek birsági természete van, szorosan és kétség esetében a kötelezett fél javára kell magyarázni — nyilvánvaló, hogy az erre az esetre a szerződő felek akaratához képest kikötőinek tekintendő kötbérösszeg a versenytilalmi szerződési kikötésnek ekként való korlátozásához és az ezzel megvédett érdek tartalmához mérten aránylagosan kisebb összeget és pedig az időbeli és helyi korlátot nélkülöző versenytilalomra vonatkozóan megállapított százezer korona összeg egyharmadát teszi ki. Minthogy pedig alperes ezt az összeget sem fizette meg és minthogy e kötbérösszeg a kár bizonyítása nélkül is követelhető, továbbá, minthogy a fellebbezési bíróság Ítéletében helyesen felhozott okokból és amiatt is, hogy a kötbérösszegnek az alábbiak szerint átértékelt mennyisége a szerződésszegéssel okozott és a bíróság részéről kinevezett szakértők véleményében foglaltak szerint összesen legfeljebb csak 6,713.164 koronát, azaz 537.05 pengőt kitevő össz-anyagi hátránnyal feltűnő aránytalanságban nincs, tehát az a méltányossághoz képest sem marasztalható, végül, minthogy az adott esetben a fellebbezési bíróság Ítéletében helyesen kifejtett okokból az ott megállapított százalékot meghaladó átértékelésnek sincs helye, a felperes javára megítélt kötbérösszeget a fellebbezési bíróság ítéletében meghatározott mértékben átértékelni, és — arra való figyelemmel, hogy a felek a százezer korona szerződésbeli kötbérösszegnek a fellebbezési bíróság ítéletében meghatározott mai értékére vonatkozó ítéleti megállapítást meg nem támadták — a marasztalási tőkeösszeget a fellebbezési bíróság Ítéletében megállapított 88,000.000 K egyharmadásban, azaz 29,333.333.33 koronában, vagyis 2346.67 pengőben kellett megállapítani. (1927 szept. 28. — P. IV. 6352/1927.) 968, Kt. 273, §. Kötbéren felül a kötbérre kötelezett által berendezett üzlet megszüntetéséi is követelheti a jogosított. K. Anyagi jogszabálysértéssel mondta ki a fellebbezési bíróság, hogy felpereíí a kötbér mellett az alperes által létesített étkező megszüntetését nem követelheti, mert felperes az érdekeinek védelmére szolgáló szerződés fenntartását és az abban foglalt kikötésnek alperes részéről való megtartását jogosan követelheti; mert továbbá az alperes által vállalt kötelezettség megszegése esetére birság gyanánt van kikötve; az tehát nem váltságdíj nem azonos a szerződés 9. pontjában említett váltságösszeggel, amelynek lefizetésével a tilalom megszűnik, hanem a szerződésben a felperes részére biztosított jog tovább