Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 21. 1927-1928 (Budapest, 1929)

54G Kereskedelmi jog. adott rendeletének az a része, amely szerint a m. kir. államvasutaknál szabályszerű elbánás alá vont munkásoknál az 1923: XXXV. t.-c. rendelkezései szerint beszámítható szolgálati időnek csak azt a szolgálati időt lehet tekinteni, ami a MÁV. nyugbérpénztárának alapszabályai szerint nyugbérpénztári társasági időül beszámít, az 1923. évi XXXV. t.-c. 5. §-ában megszabott törvényes keretet túllépné; mert sem az idézett törvénynek, sem pedig az 1923. évi XXXII. t.-c-nek a beszámítható szolgálati időre vonatkozó rendelkezése a fentebb kifejtettek szerint nem áll ellentétben a kereskedelemügyi miniszter megjelölt rendeletében foglalt értelmezéssel; mert továbbá az 1923. évi XXXII. t.-c. 17. §-nak utolsó bekezdése azt is rendeli, hogy a nyugdíjintézetek és a nyugbérpénztárak, amelyek az állammal a nyugellátás szempontjából viszonosságban vannak, kötelesek szabályzatukat a törvényben foglaltaknak megfelelően módosítani. Nem helyes tehát a felperes által vitatott és az alsóbiróságok által elfogadott az az álláspont, hogy minden tényleges szolgálati idő egyszersmind beszámítható és hogy a törvényben megjelölt „beszámítható" szolgálati idő nem lehet kevesebb, mint a tényleges szolgálatban eltöltött idő. Minthogy ezek szerint felperesnek 1911. május 1-től kezdve, amikor a nyugbérintézetbe felvétetett — 1924. június 30-ig, amikor a szolgálatból elbocsáttatott, nem volt meg az 1923. évi XXXV. t.-c. 3. §. 2-ik bekezdésében előirt 15 évi beszámítható szolgálati ideje — anyagi jogszabálysértéssel mondta ki a fellebbezési bíróság, hogy nevezettnek alperessel szemben nyugbérre van igénye. Ugyanezért a fellebbezési bíróság Ítéletének megváltoztatásával felperes az alperes nyugbérfizetési kötelezettségének megállapítására és a nyugbér megfizetésére irányuló keresetével elutasítandó volt. (1928. febr. 29. P. II. 8950 926.) 905. Nyugdíjigény megállapítása a Máv. alkalmazottjának özvegye javára, aki egy ideig elszakított területen a külföldi államtól élvezett nyugdijat és annak beszüntetése után CsonkaMagyarországba visszaköltözött. Békeszerződés 56., 57., 63. §§-ai. A 2191 921. M. E. sz. rendelet hatályát vesztette. K. Alperes nem vitatott oly tényt, mely felperesnek az annak idején még 1913. év december hó 16. napjától kezdődőleg az alperes részéről történt folyósítással elismert özvegyi nyugdijára és a gyermeksegélyre vonatkozé igényét a nyugdijszabályzat értelmében megszüntette volna. Minthogy pedig a nyugdíjra és \a gyermeksegélyre vonatkozó jogforrás — és a felperesnek, mint a m. kir. belügyminiszter által kiállított állampolgársági bizonyítvány szerint magyar állampolgár özvegyének s az irányadó tényállás szerint budapesti illetőséggel biró és így a trianoni békeszerződés 56. és 57. cikkei értelmében magyar állampolgárságát megtartott egyénnek Csonka-Magyarországba hazaköltözése sem megtiltható, sem pedig a békeszerződés 63. cikkében foglalt időhatárokhoz küthetö nem volt; minthogy felperes nyugdíjigényét nem foszthatja meg alapjától az a tény, hogy felperes a 2191/1921. M. E. sz kormányrendelet rendészeti elő-