Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 20. 1926-1927 (Budapest, 1927)

706 Örökösödési eljárás visszaható erőt nem tulajdonit s hogy annak azokra a baleseti já­raaékokra való kiterjesztése, amelyek a 87. számú teljesülési hatá­rozatig lejártak és azt megelőző időpontra Ítéltettek meg, ellenkez­nék a méltányossággal. A 87. számú teljesülési határozat ily visszaható alkalmazása nem csupán számtalan már elintézett jogviszony újból való fel­bolygatásával volna egyértelmű, hanem az anyagi jogba is ütköz­nék, feértené az anyagi jogot azért, mert azzal a jogbiztosságot védő anyagi jogi elvvel is ellenkeznék, amely szerint mindenki ki­indulhat abból, hogy cselekményeinek és mulasztásainak rea. nézve terhelő jelentősége akként fog elbíráltatni, amint azt véghezvitelük idejében az állandó birói gyakorlat és ezt nyomatékosan, a bírósá­gokat is kötelező hatállyal kifejezésre juttató jogegységi és teljesü­lési határozatok megszabták. E szerint felperes az előző perben a 87. számú teljesülési hatá­rozat hatálya előtti időre megítélt összegek felértékelését sem az egy összegben, sem pedig a havi járadék alakjában megítélt hal­eseti járadékösszegek tekintetében nem igényelheti. Ezekre nézve tehát a felebbezési bíróság marasztaló Ítélete az anyagi jogot sérti, miért is azt a rendelkező részben foglaltakhoz képest meg kellett változtatni. A 87. számú teljesülési határozat hatályának ideje alatt le­járt és lejárandó havi járadékot ellenben a felebbezési bíróság te­kintettel felperes munkaképtelenségére, a baleset körülményeire, az alperesi üzem természetére, az anyagi jognak megfelelően szabta meg az alapperben megítélt járadék belértékének 100%-ában, mi­nélfogva az anyagi jog megsértése cimén ez ellen felhozott felül­vizsgálati panaszok figyelembe nem jöhettek. A m. kir. Kúria jogi álláspontja mellett az, vájjon a felperes a letétbe helyezett összegek felett mikortól fogva rendelkezhetett, vájjon felperes a névértékben felajánlt összegek felvétele ellen tiltakozott-e, vájjon e tiltakozás a felértékelési igénye fentartásá­val egyjelentőségü-e, továbbá, vájjon alperes a névértékben fel­ajánlt összegeket mikor akarta első ízben fizetni, nem ügydöntő. Ezeknél fogva az e körülmények szabályellenes megállapítása miatt felhozott alperesi sérelmek külön méltatást nem igényelnek. (K. 1927. febr. 4. P. VI. 4818/1926. sz.) örökösödési eljárás. (1894:XVI. t.sc. = öe.) 1102. Öe. 1894:XVI. t.sC. 6. §. Ha az életbiztosító köt* vényben kedvezményezettként az örökösök vannak is kije* lölve és osztály alá bocsátás nem történt: az életbiztosítási összeg nem tartozik a biztosított örökhagyó hagyatékához, hanem ez összeg a biztosítási szerződésből közvetlenül folyó

Next

/
Oldalképek
Tartalom