Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 20. 1926-1927 (Budapest, 1927)

Anyakönyvi, örökösödési ügyek 25 lyoknak (A. U. 94. %.), mert akkor még nem volt ismeretes a v—i kir. járásbíróságnak csak utóbb, az 1924. évben, de fentebb ismertetett holtnak nyilvánitó határozata. Minthogy azonban a törvényesiteni kért gyermekek születési anyakönyvébe atyaként bejegyzett K. János a holtnak nyilvánitó határozat szerint az 1917. évi december hó 31-én meghalt, nyilvánvaló, hogy felesége az ettől a naptól számított tiz hónap eltelte után tőle származott gyermeket nem szülhetett. A szóbanlevő anyakönyvi bejegyzések tehát ezidőszerint már nem tüntetik fel a valóságnak megfelelő állapotot. Nincs tehát akadálya annak, hogy a valóságos állapotnak meg nem felelő anyakönyvi bejegyzések az A. U. 151. §-a értelmében kiigazittassanak, mert ma már kétségtelen, hogy a bejegyzések a bejegyzés idejében fennállott tényállásnak nem felelnek meg. A házasságot a holtnak nyilvánitás után megszűntnek kell vélelmezni azoknak a jogi következményeknek a szempontjából, amelyek a házasság megszűnésének a tényéhez fűződnek. így tehát nem lehet elzárkózni az elől, hogy az eredeti bejegyzések kiigazitásakép a gyermekek törvénytelen származásúaknak jegyeztessenek be. Ez megfelel a nemző szülők óhajtásának is, mely nyilvánvalóan az, hogy a gyermekek utólag kötött házasságukkal törvényesithetők legyenek. Az utólagos házasságkötéssel történő törvényesités megállapítására és anyakönyvi feljegyeztetésére vonatkozó eljárás (A. U. ötödik rész) lefolytatásának előfeltétele a születési anyakönyv kiigazítása. (67.744/1926.) örökösödési ügyek. 20. 1894:XVI. t.*c. 55. §. 4. p. A kir. közjegyzőknek az 1894:XVI. t.íC. 55. §*ának 4. pontján nyugvó ügygondnok* rendelési joga. B. M. A b—i közjegyzői kamara 380—1925. szám alatt az igazságügyminiszterhez intézett felterjesztésében panasz tárgyává tete az árvaszéknek az örökösödési eljárásról szóló 1894:XVI. t.-c. 55. §-a 4. pontja tekintetében kifejlődött gyakorlatát. Az igazságügyminiszter e felterjesztés tartalma tárgyában a b—i kir. Ítélőtábla elnökétől jelentést kivánt be. Az eléje tárt adatokból megállapítható, hogy az árvaszéknek valóban állandó gyakorlata az, hogy a közjegyző által a fent idézett törvényszakasz alapján kirendelt ügygondnok kinevezésének jóváhagyását minden egyes esetben megtagadja. Világosan kitűnik ez az elvi álláspont néhai K. D. hagyatéka ügyében hozott 28/7—1922. számú véghatározatából, amelynek indokolása a következő: „A kiskorú törvényes osztályrészre szoríttatván, nem vitás a