Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

77 leleményével nem követte el a Btk. 153. §-ával kapcsolatban a Btk. 158. §-ának bekezdésébe ütköző és a Btk. 155. §-a szerint minősülő lázadás bűntettét. (K. 9. sz. b. jogegys. dtv.) A Btk. IV. fejezete a lázadásnak három alakját nyilvánítja büntetendő cselekménynek. Az első a törvényhozás s illetve a kormány ellen irányul (Btk. 152. §-a), a második a polgárok valamelyik osztályának, nemzetiségének, hitfelekeztének békéjét, nyugalmát veszélyezteti (Btk. 153. §-a); a harmadik pedig a jogtalan toborzásban nyilvánul meg. (Btk. 161. §-a). A lázadásnak első és második alakjánál lényeges tényálladéki mozzanat a csoportosulás. Ez alatt oly gyülekező embertömeg értendő, amely a benne rejlő erővel az első esetben az alkotmányos jogrend megzavarására, a második esetben pedig az állampolgárok békéjének megbontására alkalmas erővel a saját akaratát törekszik törvényellenesen érvényesiteni. Az államhatalom ellen irányuló lázadás célja anélkül, hogy az államhatalmat teljesen megbénítaná, hogy annak törvényes képviselőit a hivatásuk gyakorlásától teljesen megfosztaná, az, hogy az országgyűlést, vagy a kormányt erőszakkal, vagy veszélyes fenyegetéssel hivatásának szabad gyakorlatában akadályozza, vagy valaminek elhatározására, valamely intézkedésre, vagy valaminek elhagyására kényszerítse. A polgárok valamelyik osztálya, nemzetisége, vagy hitfelekezete ellen irányuló célja pedig ezeknek fegyveres megtámadása. Nem érintve ezúttal a Btk. 156. és 157. §-aiban a lázadás előidézésére létrejött szövetségre vonatkozó s a vitás kérdéssel nem kapcsolatos rendelkezéseit, a lázadás bűntettére a Btk. 134. §-ában megjelölt módon intézett, vagy terjesztett egyenes felhívás a Btk. 158. §-a szerint külön bűncselekmény, amely siker esetében felbujtásként, anélkül enyhébben büntetendő. Ezt az előrebocsátott joganyagot vizsgálva, nem lehet kétséges, hogy az államhatalom elleni lázadás, mely az állami élet jogrendes működését zavarja meg, létező törvényes országgyűlést, hivatalában levő törvényes kormányt feltételez. Már pedig a közismert történeti események egymásutánjából nyilvánvaló, hogy a bolseviki tanok érvényesítéséért zendülő tömegerő már jóval előbb magához ragadta a magyar állam hatalmát, nevezetesen a törvényhozást és a kormányt és a bitorolt hatalmat a magyar állami és társadalmi élet minden pontján érvényesítette. A mikor az államhatalom már teljesen a bitorlók kezében volt, ezek csak akkor kezdették meg az úgynevezett vörös hadseregnek kényszerrel és veszélyes fenyegetéssel való tovább szervezését, amire nézve sajtó utján és egyéb, a nagy nyilvánosságnak megfelelő módon felhívásokat bocsájtottak ki. Ebből a történeti tények sorrendjének megfelelő megállapításból következik és lerögzíthető, hogy az úgynevezett vörös hadseregbe való belépésre történt nyilvános felhívásoknak nem az volt a célja, hogy ennek a vörös hadseregnek felhasználásával az akkor már nem is létező törvényes 1-ormány a hivatásának szabad gyakorlatában akadályoztassák, vagy valaminek elhatározására, valamely intézkedésre, vagy valaminek elhagyására kényszeríttessék, hanem az, hogy az úgynevezett tanácsköztársaság kalandor vezetői, a már korábban magukhoz ragadott államhatalmat s az állam-