Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

71 megyebizottsági tag, kötelességszerűen hozzászólván, jogos bírálatot és meggyőződése szerinti véleményt mondott, amely a Btk. 173. §-a szerinti lázítás fogalmát annál kevésbé meríti ki, mivel abban az időben a régi hadsereg felbomlása folytán, haderő a szó igazi értelmében nem is létezett; mert továbbá alkotmányunk külön uri osztályt nem ismervén, ezúttal a Btk. 172. §-nak 2. bekezdésében meghatározott izgatás tényálladéka sem foroghat fenn. Ami vádlottnak azt a védekezését illeti, hogy neki, mint megyebizottsági tagnak, jogában, sőt kötelességében is állott a tárgyalás alatt lévő katonai kérdésről a maga meggyőződését szabadon nyilvánítani és igy ő ebbeli minőségében izgatást el sem követhetett, a kir. Kúria az őt is kötelező alsóbirósági ténymegállapításból a másodbirósággal egyezően azt a következtetést vonta le, hogy a vádlott abban a felszólalásában messze tulment azon a határon, ameddig neki, mint ama törvény által alkotott testület tagjának, a szóbanforgó katonai kérdés tárgyalásánál mennie szabad volt, mert törvénysértést, sőt bűncselekményt elkövetni ilyenkor sem szabad. Az ilyen tárgyalás célja és rendeltetése ugyanis a komoly, tárgyilagos és lehetőleg nyugodt eszmecsere az eldöntendő kérdésről, egymás meggyőzése céljából. Vádlottnak tehát csak ehhez volt törvényes joga, sőt, mivel a Btk. 173. §-nak 1. tétele a szóbanforgó alkotmányos intézmény indokolt megtámadását nem üldözi: ennélfogva vádlott ugyancsak a tárgyilagosság keretén belül még meg is támadhatta volna a tárgysorozatnak a neki nem tetsző pontját. Ámde a vádlott nemcsak ezt tette. Ő egyenesen lázitott a hadsereg intézménye ellen; ami több az egyszerű támadásnál. Neki semmiféle hadsereg nem kellett. És hogy ezt a célját elérje, nem meggyőzni, nem eszmecserét folytatni akart, nem is támadta a hadsereget javítási célzattal, hanem a hallgatóság és különösen a karzaton lévő szociálista munkásság szenvedélyeit kivánta felkorbácsolni, vagyis lázitott a hadsereg eszméje, elve, mint az alkotmányunk egyik intézménye ellen, ami egyenesen a Btk. 173. §-ának második bekezdésébe ütközik. Hogy pedig vádlott ezt tette, kitűnik abból a visszhangból, amelyet szavaira ,,Éljen a köztársaság!" kiáltásokkal a karzat adott, valamint kitűnik abból az általános és mély felháborodásból is, mellyel szavaira a közgyűlés tagjai válaszoltak és amely oly fenyegető mérvet öltött, hogy vádlottnak rögtönösen el kellett a termet hagynia. De különösen nyilvánvaló a vádlott célzata abból a röpiratból, melyet ő „Vörös idők" cim alatt még ezen felszólalása előtt adott ki és amellyel az akkor már folyamatban lévő destruktív irányzatot a legnagyobb mértékben szolgálta, előkészíteni segítvén azokat a végzetes sorscsapásokat, melyek utóbb az országot a végromlás szélére sodorták. A vádlottnak ezt a cselekvősége igenis mindenképen kimeríti a Btk. 173. §-ban meghatározott izgatás ismérveit és bűnözési szándékának megátalkodott szilárdsága mellett szól még az a nyilatkozata is, melyet másnap a „Győri Hirlap"-ban tett közzé és amellyel minden félreértés kikerülése végett a közgyűlési felszólalását megerősítette és lényegében megismételte. Megállapította továbbá a kir. Kúria a Btk. 172. §-nak 2. bekezdése szerinti izgatás bűntettét is a vádlottal szemben azon folytatólagos ténymegállapítás nyomán, mely szerint a vádlott ugyanabban a beszédében ugyanazon hallgatóság előtt az „urakat", vagyis a középosztályt tette felelőssé a