Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)
65 dett s rövid idő múlva meghalt. A vádlott apjának sérülései 8 napon tul, de 20 napon belül gyógyult, nővéréé pedig 8 napon belül. E tényállás alapján az esküdtek az eléjök tett jogkérdésekre azt válaszolták, hogy a vádlott tette kimeríti ugyan a házastárson elkövetett s halált okozott súlyos testi sértés bűntettének jogi alkotó elemeit, de ezí a bűncselekményt a vádlott a végsőkig felcsigázott erős felindulás kiváltotta öntudatlan állapotban követte el. A kir. törvényszék, mint esküdtbíróság e döntés következtében a vádlottat felmentette. A felmentést a kir. Kúria is törvényesnek találja, mert a fenti — a főtárgyaláson fölmerült összes lényeges adatokat fel sem ölelő — tényállásvázlat is oly rendkívüli lelki megrázkódtatásra enged következtetést, amely a testileg, lelkileg amúgy is elkínzott és elgyötört vádlottban az öntudat lendes működését, ha rövid időre is, felfüggesztette. Áll ez különösen az utolsó jelenetre vonatkozóan, amely a maga hirtelenségével és véres borzalmával az ép idegrendszerü embert is végzetesen megrázhatta volna, annyival inkább lehetséges tehát az, hogy az amúgy is fölötte csökkent ellentállásu válottat önkívületbe hozta. Végeredményben tehát a kir. Kúria az adott tényállásban nem talál alapot arra, hogy az öntudatlanság kizárására meggyőző erővel következtessen. De ha az ily lelki válságot merőn rideg formák és megszokott tünetek szerint mérlegeljük, lehet talán szó arról, hogy a jelen esetben az öntudatlanságnak a beszámítást kizáró ok fenn nem forog, de a kir. Kúria jogi felfogása szerint a vádlott felmentése akkor is törvényes, mert az adott tényállás szerint a vádlott jogos védelemben cselekedett s ha ennek határát talán tul is lépte, amit alig lehet állítani, akkor is azt teljesen mentő félelmében és megzavarodottságában cselekedte. A vádlott ugyanis elhalt férje fenyegetésétől, késétől, a ráemelt széktől megriadva, elmenekült s visszatérve, vérbe fagyva, földön elterülve látta apját, nővérét s rajtuk — közöttük elbukott férjét, akinek felugrásától a saját élete veszélyeztetésétől is méltán félhetett, mert ismerve férje brutális természetét, biztosra vehette, hogy az őt, akit már annyit vert és fenyegetett — most már okvetlenül agyonveri. E közvetlen veszélyben az életösztön a véghezvitt védekezést sugallotta neki, amely ugy az ő, mint a levert övéi életének megmentése végett szükségesnek mutatkozott. Ha pedig a legszigorúbb mértékkel mérve az elterült férjjel szemben a kifejtett védekezés mérvét túlzottnak, szükségtelennek tekintenők is, — a vádlottat menti a hosszú évek alatt elszenvedett rémitgetés által kiváltott rettegő félelem, amelytől a mértéktartás józanságát megkövetelni nem lehet. (1920. évi május hó 18-án. — B. I. 934/1920. Bjt. LXXII. 206.) 91. 79. §. 92., 307. §. Jogos védelem a fiu részéről apával szemben. Az adatszerűen nem részletezett áldatlan családi viszony és a vádlott büntetlen előélete nem nagy jelentőségű enyhiíő körülmények akkor, mikor e. való tény az, hogy a vádlott az édesatyját minden ok nélkül fosztotta meg Térfy : Döntvénytár, 5
