Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)
3(39 az utóörökösödés az előörökös halálától volt feltételezve, az előörökössel szemben a végrendeletben megszabott elidegenítési és terhelési tilalom csak az utóörökös érdekében tekintendő fennállónak, amiből okszerűen következik, hogy az előörökösnek jogában áll már életében, tehát a végrendeleti feltétel bekövetkezése előtt is, a hagyatékot az utóörökös tulajdonába és feltétlen rendelkezése alá bocsátani. (E. H. 1917. évi november hó 6-án. P. I. 3484 1917.) 665. Utóörökösök közötti osztály és valorizáció. Az utóörökösök 1911. évben megegyeztek egymással és az előörökössel, hogy a hagyaték haszonélvezete életfogytáig az előörököst illeti, a két utóörökös a hagyatékot egymásközt felefele arányban megosztja, az előörökös halála után pedig a beltelek A. utóörökös korlátlan tulajdonába megy, aki ennek ellenében B. utóörökösnek, az előörökös halálát követő 30 nap alatt 3000 K-t köteles fizetni. Az előörökös 1921. januárban halt el, A. megkapja a beltelket, de a 3000 K-t törvényhozási intézkedés hiányában — valorizálni nem köteles. (K. 1923. szept. 11. P. I. 5387 1922.) 666. Hagyomány. Ha a hagyományos az örökösnek fizetési készségét el nem fogadta, a koronának későbbi értékcsökkenéséből eredő károsodását egyedül önmagának tulaj donithatja. A szerződéses örökösnek a szerződésből származó öröklési joga a szerződés tárgyául szolgáló vagyon elajándékozásával meghiusitható. (K. 1923. máj. 2. 2576 922.) 667. Hagyományrendelés. Utóörökös rendelés. 578. sz. A végrendelkező a végrendeletben a kinevezett örököst kérelem alakjában is kötelezheti arra: a) hogy egy megnevezett harmadik személy részére ennek éltefogytáig évi járadékként meghatározott öszeget fizessen; b) hogy a hagyatéki vagyonból valamely meghatározott vagyontárgyat az örökhagyó valamelyik rokonának hagyománvczza; ha a végrendeletből mindkét esetben megállapítható, hogy az örökhagyónak vonatkozó végrendeleti intézkedése nem pusztán óhajt fejez ki, hanem határozott akaratnyilvánítást foglal magában. A végrendeleti intézkedés az a) alatti esetben hagyományrendelést, ab) alatti pedig utóörökösrendelést tartalmaz. Az utóbbi esetben az örökhagyó végrendeletében az utócrökös személyének a kijelölését az örökösre is bizhatja, ha a kinevezhető utóörökösök körét szabatosan meghatározta; ha azonban a megbízott örökös a nevezési jog gyakorlását elmulasztaná, ebben az esetben az örökhagyó által megjelöltek valamennyien egyenlő arányban fognak a végrendeleti kedvezTérfy. Döntvénytár. 21