Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

364 az 1874: XXXV. t.-c. 79. §-ában megkívánt sajátkezű aláírásnak. Minthogy pedig a végrendelkezés az okiratnak szabályszerű aláírásával nyer befejezést, minthogy továbbá a megtámadott végrendeletet a végrendelkező sajátkezüleg aláírni és az aláírást befejezni nem tudta, minthogy végül a kir. közjegyzőnek az okiratba foglalt az a megállapítása, „hogy a fenti aláírást L. János megkezdette, de a reá támadt erős fejfájás miatt bevégezni nem tudja", nem felel meg a törvény 80. §-ában megszabott alakszerűségnek sem, mindezeknél fogva helyes a fellebbezési bíróságnak az a döntése, amely szerint a végrendeletet érvénytelennek nyilvánította. (1922. máj. 2. 5292/921.) 654. 1876: XVI. t.-c. 29. §. Háború alkalmával a katonai szolgálatra behívott a behivásí parancs közlésétől kezdve tehet kiváltságos végrendeletet. (K. 1918. okt. 1. 2903 918.) 655. Aki öröklési jogát széttépett végrendeletre alapitja, annak bizonyítani kell, hogy a széttépés nem az örökhagyó cselekménye, vagy hogy az nem a visszavonás szándékával történt. K. Az 1876: XVI. t.-c. 35. §-ának 1, bekezdése a végrendeletek kifejezett visszavonásának érvényességéhez ugyanazokat az alaki kellékeket kívánja ugyan meg, amelyek azok megtételére megszabva vannak, második bekezdése azonban érintetlenül hagyta azokat a jogszabályokat is, amelyek a visszavonás vagy megszüntetés egyéb módjaira fennállanak. Az okirat szétszakítása rendszerint egyértelmű annak a megsemmisítésével. Amennyiben tehát az írásbeli magánvégrendelet az örökhagyó halála után szétszaggatva kerül elő és a végrendeleti örökös vagy hagyományos ilyen végrendelet alapján kíván jogokat érvényesíteni, a közfelfogásnak is megfelelő azzal a vélelemmel szemben, hogy az okirat szétszakítása rendszerint annak a megsemmisítésére irányuló szándékkal eszközöltetik, ami Írásbeli végrendeletnél magában foglalja a hallgatólagos visszavonás célzatát is, a végrendeletre hivatkozónak kell bizonyítania az ellenkezőt és pedig vagy azt, hogy a végrendeletet tartalmazó okirat szétszakítása nem a végrendelkező cselekménye s hogy nem is az ő tudtával vagy utólagos jóváhagyásával eszközöltetett, vagy pedig, ha a végrendeletet maga az örökhagyó tépte szét, azt, hogy ez a ténykedés vétletlenül, tévedésből vagy öntudatlan állapotban, azaz olyan körülmények között következett be, amelyekből a visszavonásra irányuló szándékot következtetni nem lehet s másrészt, hogy a végrandelkezőnek nem is volt módjában az, hogy az általa szétszakított végrendelet helyett ujat alkothasson. M. Vazul örökhagyónak a percsomóhoz 6. alszám alatt eredetben mellékelt, több (10) darabra szétszakított s utólag összeragasztott és egybefűzött végrendelete alapján a védekező elsőrendű alperes kíván örökösödni s miután a nem védekező másod- és harmadrendű alperesek az ő védekezéséhez csatlakozottaknak veendők (1868: LIV. t.-c. 112. §.), neki kell bizonyítania a felperesek által kétségbevont azt a tényállást, hogy ez a végrendelet a? örökhagyó halálakor sértetlen állapotban volt s hogy azt az örökhagvó halálát követőleg az elsőrendű alperes gyermekei — illetve 10 éves fia — tépték szét.