Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

348 is támogatja az eddig előadottakban kifejtett felfogás helyességét; mert álta­lában kártérítésről, kárpótlásról kártalanításról szól. Van ugyan az indokolásban néhány hely, amelyből az ellenkező felfo­gásra lehetne következtetni. így a 2. §-ra vonatkozó indokolásban ez áll: , azon személyek, kiket az elhalt eltartani köteles volt, a vaspályatársaság­tól követelhetik, hogy az elhunyt helyében és oly mértékben, mint ez köte­lezve volt, eltartásukról gondoskodjék." Ez a kijelentés nem fedi azonban a 2. §. 2. pontjának szövegét, amelynek fentebb megállapított helyes értelme az, hogy a fizetési kötelezettség csupán az elhunyt keresményének keretén belül mozoghat és kártérítési természetű. Ha pedig a törvény szövege és javaslatának indokolása között eltérés van, kétségtelen, hogy a törvény szö­vege az irányadó. Az 1874: XVIII. t.-c. javaslatának indokolása, továbbá az 5. §-ra vonat­kozó részében a baleseti járadék leszállításának vagy felemelésének okaként általában utal arra, hogy a járadékot megállapító ..ítélet után a sérült anyagi helyzete javulhatott", vagy hogy „helyzete az ítélet után még rosz­szabbra" fordulhatott, vagyis az indokolás idevonatkozó része az 5. §-nak azt az értelmet látszik tulajdonítani, mintha ez a §. nemcsak a járadékot élvezőnek sérült állapotában, hanem általában anyagi helyzetében be­következett változások alapján is megengedné a járadék megváltoztatását. Az indokolásnak az 5. §-ra vonatkozó idézett része azonban szintén azért nem vehető figyelembe, mert ellentétben áll a törvény szövegével, jelesül az 5. §. világos szavaival. Az 5. §. ugyanis csak azoknak a körülményeknek lényeges megváltozásához köti a megítélt járadék utólagos megváltoztatását, amelyek ,,a megállapítás indokául szolgáltak", ezek között pedig a járadék eredeti megállapítása alkalmával a sérült anyagi helyzetének később be­álló megváltozása nem szerepel, hanem csupán a baleset idejében élvezett keresménye és keresőképességének megfogyatkozása vagy teljes elvesztése. Megerősíti az előadottakat az a megfontolás, hogy az ezúttal tárgyalt jogegységi határozat álláspontjával ellenkező döntés, ha kifejezetten csupán a baleseti járadék fölemelésének vagy leszállításának megengedésére szorít­koznék is, alapot nyújtana arra, hogy a bíróság a pénztartozások fölemelé­sének vagy leszállításának jogi lehetőségét analógia utján általánosítsa, vagyis a baleseti járadékokon felül egyéb pénztartozásokra is minden eset­ben kiterjessze. Ez azonban lényegben egyértelmű volna mindennemű pénztartozás va­lorizálásával, ami pedig jogi és gazdasági életünkben egykönnyen át sem te­kinthető káros bizonytalanságra vezetne. Igaz, hogy a korona vásárló erejéínek nagyfokú csökkenése miatt a ko­rábban megítélt baleseti járadék a legtöbb esetben nem felel meg most már rendeltetésének. Minthogy azonban a bíróságnak a fennálló törvényeket kell alkalmaznia, ezek pedig nem nyújtanak módot arra, hogy a baleseti járadé­kok terén mutatkozó bajok birói hatáskörben legyenek orvosolhatók, a bíró­ságnak az orvoslást az államhatalom erre hivatott ágai vagyis a kormányzat és törvényhozás részére kell átengednie. Mindezek alapján a m. kir. Kúria teljes ülése az 59200/1912. I. M. számú rendelet 32. §-ának 2. bekezdéséhez képest a jogegységi tanács l\. számú polgári döntvényének hatályon kívül helyezésével a rendelkező rész értelmében határozott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom