Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

326 vén épült fel (1. Kelemen Imre: „Institutiones juris hungaric; privati" cimü művének ,,De damnis"-ról szóló fejezetének 368. §-át a 725. lapon, és Frank: ,.Az osztó igazság törvénye" I. 699. 1.). A jogszolgáltatás is általiban ezen alapult. Bizonyos esetekben ugyan hazai jogunkban ugy a törvénvhozas, mint a birói gyakorlat is eltért ettől az általános szabálytól és .i vétkesség nélkül való felelősséget álapitotta meg. Törvényhozásunk a vétkesség nélkül való felelősség szigorú alkalmazását azonban csak igen kivételes esetekben iktatta törvénybe és pedig vagy egyes alkalmi törvén /ékben, mint például az 1836: XXV. törvénycikkben, amely a csatornákat, vasutakat, hidakat épitő magános vállalatokról intézkedvén, 8. §-ában a szolgálatukban levő embereik által okozott károkért a vállalkozókat teszi felelőssé; vagv pedig olyan esetekben, amelyekben mint például az 1874: XVIII. törvénycikkben, a vasúti üzem veszélyessége indokolja meg a tárgyi felelősség törvénybe iktatását. Azokban az esetekben pedig, amelyekben, mint például a/. 1879: XXXI. t.-c. 84. és az 1894: XII. t.-c. 112. §-ában a mások, jelesül a családtagok és más felügyelet alatt álló személyekért a családfő, illetve gyám, gondnok vagy gazda felelősségét állapitotta meg, ott egyrészt az elkövetett kárcselekmények (erdei, mezei károk) természetéből következik annak felelősségre vonása, aki a kártokozó családtag, gyámolt vagy alkalmazott felett a kellő felügyelet gyakorlását elmulasztotta, másrészt pedig épen a kellő felügyelet gyakorlásában, elmulasztásában jelentkezik a családfőnek, illetve gazdának a vétkessége. Birói gyakorlatunkban is akadunk olyan határozatokra, amelyekben a tárgyi felelősség elve nyert alkalmazási; mindezekben a határozatokban azonban igen csekély kivétellel az azt alkalmazó ítélőbíró vagy annak a foglalkozásnak vagy üzemnek a veszélyességére, természet árt*, va;*y pedi£ annak nagyobb terjedelmére volt tekintettel és vagy azon az alapon állapitotta meg a vétkesség nélkül való felelősséget, mert a foglalkozás vagy üzem veszélyességével és természetével járó kárveszélyeknek a következményeit az azt üző a dolog természete szerint viselni tartozik, vagy pedig azon az alapon, hogy aki nagyobb terjedelmű akármilyen gazdasági vagy ipari üzemet folytat, már az érdekelt felek vagyoni viszonyaira tekintettel is, a jogban is érvényesülő méltányosság elvénél fogva felel az ezen foglalkozás vagy üzem gyakorlása közben a másnak vétkesség nélkül okozott károkért. Ezekhez képest a kir. Kúria teljes ülése hazai jogunk általános szabályaként most is kimondandónak tartja, hogy aki valamely ügyének ellátására maga helyett mást rendel ki, azért a kárért, amelyet a kirendelt az ügykörébe eső teendők teljesítésében harmadik személynek jogellenesen okoz, csupán saját vétkessége esetében felel. Nyilvánvaló azonban, hogy ezen általános szabály alkalmazásában sem lehet a megbízó vétkességéről szó, ha bizonyítva van, hogy a megbízó a kirendeltnek megválasztásánál, s amennyiben felügyeletre, utasításra, vagy a tennivalók teljesítéséhez eszközök nyújtására van szükség, ennél is a kellő gondosságot kifejtette, vagy hogy a kár a kellő gondosság kifejtése esetében is bekövetkezett volna. Minthogy ezeknek a bizonyitása a megbízó érdekében áll, a bizonyítás terhét rá kell hárítani annyival inkább, mert az ő vétkességét kizáró vagy a kizárásra befolyást gyakorló körülményekre 1 és az ezekre vonatkozó bizonyítékokról leginkább neki, a megbízónak és nem a