Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

269. dozó és belső értékében úgyszólván napról-napra következetesen csökkenő pénzösszegért áruba nem bocsátotta volna. Ellenkeznék tehát a méltányossággal, sőt az osztó igazsággal is, hogy a bíróság a tulajdonost ilyen szolgáltatásra kötelezze csupán azért, mert ingatlanára más életviszonyok között valakinek később gyakorolható vételijogot biztosított és ez a másik fél azért, hogy a vételijogot a változott gazdasági viszonyok között is érvényesíthesse, a tulajdonosnak bizonytalan értékű pénzben szolgáltatni hajlandó a szerződéses vételár helyett azt az öszszeget, amely a szerződés tárgyát tevő ingatlan értékének a vételíjog gyakorlásának idejében egy harmadik személy becsüje szerint megfelelt. Számolni kell továbbá azzal a messzekiható jelentőségű körülménnyel is, hogy a gyakorlatban nehézséggel jár annak a forgalmi értéknek a meghatározása, amelyet az ingatlan az opció érvényesítésének időpontjában képvisel. Ennek a forgalmi értéknek a megállapítása ugyanis rendszerint hosszadalmas eljárást igényel, szakértői szemlét, bírói becsüt, esetleg peres eljárást lesz szükségessé; a fennforgó gazdasági eltolódások következtében pedig csak azt eredményezi, hogy mire az eljárás valamely szaka befejeződik, az alatt az ingatlan árában és a pénz értékében ujabb eltolódások álltak be és még nyilvánvalóbbá lett, hogy a tulajdonos (az eladó) megfelelő ellenértéket nem kaphat. De nem hagyható figyelmen kívül a felvetett elvi kérdés eldöntésénél az a körülmény sem, hogy a földbirtok helyesebb megoszlását szabályozó 1920: XXXVI. törvénycikk mezőgazdasági ingatlan elidegenítése esetében az államnak elővásárlási jogot és (amennyiben a közérdekből szükséges mezőgazdasági ingatlanok szabadkézből, árverésen vagy elővásárlás utján meg nem szerezhetők) megváltási jogot adott s a mezőgazdasági ingatlanok haszonbérbeadását és eldarabolását részletesen szabályozta és egyéb olyan intézkedéseket tett, amelyek a tulajdonos szabad rendelkező jogát a mezőgazdasági ingatlanok tekintetében többé-kevésbbé korlátozzák. Mezőgazdasági ingatlanoknál tehát ez a körülmény is ellene mond annak, hogy a vételre jogosított a törvény megalkotása előtt kötött szerződésen alapuló vételjogát, az ennek érvényesítésekor fennálló érték szolgáltatásával gyakorolhassa, mert az idézett 1920: XXXVI. törvénycikk bizonytalanná teszi a jogosítottra nézve azt, hogy a mezőgazdasági ingatlan tulajdonát ilyen módon megszerezhesse, a kötelezettre nézve pedig azt, hogy ő a neki szolgáltatott vételárért a maga részére ujabb mezőgazdasági ingatlant vásárolhasson. Nyilvánvaló, mindezekből, hogy az ingatlan tulajdonosa a vele rendes viszonyok közt szerződött féllel szemben, az ennek részére engedélyezett vételijog érvényesülésével, a mai forgalmi, gazdasági és birtokviszonyok között hátrányosabb helyzetbe kerülne, még ha az opcióra jogosított a szerződéses vételár helyett azt az összeget volna is hajlandó szolgáltatni, amely az ingatlan értékének a vételijog gyakorlásakor megfelelt. Minthogy pedig ezt a hátrányosabb helyzetet a tulajdonos akaratától független külső körülmények idézték elő, s ő ezekre a változásokra nem is gondolhatott akkor, amikor ingatlanára vételijogot biztosított a vele szerződőnek, ennélfogva a hibáján kivül beállott helyzetnek reá nézve hátrányos követkéz-