Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

268 esetben sem tartotta, ha a jogosított fél a szerződéses vételár helyett felemelt vételárat szolgáltatta, — addig a P. III. 716/31—1922. számú ítélet azt az álláspontot foglalta el, hogy a tulajdonost teljesítésre kellett volna kötelezni akkor, ha neki a jogosított a vételijog gyakorlásával egyidejűleg oly összeget ajánlott volna fel vagy lett volna hajlandó szolgáltatni, amely az ingatlanok akkor fennállott értékének megfelelt és a tulajdonos ily összegű vételár ellenében is megtagadta volna a teljesítést. A fentebb előadottakból kitűnik, hogy a vételijogot megállapító szerződés akkor lép hatályba, amikor a jogosított a vételijogot gyakorolja és hogy az ilyen szerződésnél a szolgáltatás lehetőségét a teljesítés időpontja szerint kell megítélni, Anak a megítélésénél pedig, hogy a szolgáltatás lehetséges-e, a szerződés tartalmából kell kiindulni. És ha a szerződés tartalmának megfelelő szolgáltatás, a felek hibája nélkül, olyan okból, amelyért felelőssé nem tehetők, közülük bármelyikre lehetetlennek bizonyul, a szerződés tartalmától eltérő szolgáltatást nyújtani és elfogadni egyik szerződőfél sem tartozik s a felajánlott ilyen szolgáltatás ellenében teljesítésre bíróilag sem kötelezhető. Okszerű folyománya ez annak, hogy a vételijogi szerződés érvényesen csak ugy köthető, ha egyesíti magában az adásvételi szerződésnek összes alkotó elemeit, tehát egyebek közt annak a megállapítását is, hogy a vételijog a meghatározott időpontban minő vételár ellenében gyakorolható. Szükséges ennek a szabatos meghatározása avégből is, hogy a szolgáltatást biróí iiton lehessen kikényszeríteni abban az esetben, ha azt a tulajdonos alapos okok nélkül megtagadná. A bírói döntésnél pedig csak azok a megállapodások szolgálhatnak zsinórmértékül, amelyek mellett magát a tulajdonos a teljesítésre kötelezte. Már ezekből is következik, hogy abban az esetben, ha a gazdasági lehetetlenülésnek a törvénykezési gyakorlatban meghatározott előfeltételei a vételijog-szerződés tartalmához képest fennforognak, a tulajdonos nem szorítható akarata ellenére arra, hogy a szerződéses vételár helyett elfogadja ellenszolgáltatásként azt az összeget, amelyet a vételijog gyakorlásának idejében az ingatlan értékéül a másik szerződő fél egyoldalúan vagy pedig a szerződésen kivül álló harmadik személy (becsüs vagy szakértő) meghatározott. De nem kötelezhető erre a tulajdonos annálfogva sem, mert a lefolyt világháború és az ezt követő események a korábbi normális állapotot teljesen felborították, a gazdasági helyzetet és forgalmi viszonyokat gyökeresen felforgatták s ezek körében olyan változásokat és átalakulásokat idéztek elő, aminőket előrelátni, sőt sejteni sem lehetett; a pénznek mint általános ár- és értékmérőnek jelentőségét alaposan lerontották, vásárló erejét lényegesen csökkentették, értékét leszállították s emellett ingadozóvá és bizonytalanná tették; viszont az egyes vagyontárgyak értékét a pénzértékhez viszonyítva aránytalanul fokozták és különösen az ingatlanoknál ugrásszerűen és helyenként változó olyan értékeltolódásokat eredményeztek, aminőkre a korábbi normális életviszonyok között gondolni sem lehetett. Ily körülmények között pedig indokoltan föltehető, hogy a tulajdonos megbízható (reális) értéket képviselő ingatlan vagyonát a folytonosan inga-