Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

237 sékelte azért, mert figyelembe vette, hogy az ingatlanok értékemelkedése nem egyenletes s ha a szemle idején majdnem teljesen el ís érte a kérdéses ingatlannak értéke az u. n. aranyparitást, más időpontban ez az átértékelődés bizonyára nem mutatkozott volna ilyen teljesnek s igy a számitásnak némi helyesbitése alperes javára indokolt. Végül a kir. törvényszék élt azzal a jogával is, hogy alperesnek a lehető leghosszabb halasztást adhassa a részletfizetés kedvezményével kapcsolatosan. Ezen intézkedésnél a kir. törvényszéket az a megfontolás vezette, hogy ha a ház értékéhez viszonyítva, a tartozás nem ís nagyobb teher, mint 1904ben volt, de a kifizetés kötelezettsége lényegesen nagyobb súllyal nehezedik az adósra, mint akkor, 1904-ben mi sem volt könnyebb, mint a felmondott jelzálogos kölcsön helyett más jelzálogos kölcsönt szerezni s ebből a kölcsönt kifizetni. Ma ilyen kölcsönt alperes nem szerezhet, vagy ha valamiképen mégis szerezhetne, csak aránytalanul súlyos feltételekkel. Alperes esetleg a ház eladására kényszerülne, ami súlyos megkárosításával járhatna. Hozzájárul, hogy a tartozás alperes összvagyonának jelentékeny része. A kir. törvényszék alperest mérsékelt összegben perköltség viselésére is kötelezte. Figyelemre méltó ugyan az az alperesi álláspont, hogy a perre a 950/1923. M. E. sz. rendelet elvei alkalmazásának céljából volt szükség s nem azért, mert alperes minden teljesítést megtagadott. De az ilyen per mégsem tekinthető olyannak, amely mindkét peres fél érdekét egyaránt szolgálja s amelynek költségei azért kölcsönösen megszüntetendők. A perre okot alperes ad, aki a szigorú jog szerint fennálló (1. §.) tartozásának mérséklését (2. §.) kívánta s némi sikere nem mentheti fel attól, hogy mint túlnyomó részben fizetésre köteles és marasztalt fél a marasztalás arányában a költségeket ne viselje. (1924. febr. 20. 36983/923.) (Ez az ítélet jogerőre emelkedett.) 4Í1. Aranykoronaértékben kirótt tartozás fejében az adós ezt az értéket, illetve papirkoronában az annak a fizetés teljesítésekor megfelelő értékű összeget tartozik megfizetni abban az esetben is, ha a fizetést nem a szerződésileg kikötött esedékességi időben, hanem később teljesíti. K. A peresfelek által 1916. december 11. napján kiállított adásvételi szerződésben foglalt abból a nyilatkozatból, miszerint ,,ha a pénz értéke megváltoznék és kevesebb értékű lenne mint most, vevők kötelezik magukat a vételárt aranykoronaértékben kifizetni, hogy az eladók mit sem veszítsenek", valamint az alperesek által a hátralékos vételár fizetési feltételeinek megállapítására vonatkozóan ugyanezen a napon kiállított kötelezvényben foglalt abból a nyilatkozatból, miszerint, „ha a pénz értéke megváltoznék és kevesebb értékű lenne, mint most, vevők kötelezik magukat, a vételárt aranykoronaértékben kifizetni a mostani érték szerint", nyilvánvaló, hogy a peresfelek jogügyleti akarata az volt, miszerint felperesek a vételár hitelezéséből a pénz értékének esetleges csökkenése következtében károsodást ne szenvedjenek s alperesek a vételárt abban az értékben legyenek kötelesek felpereseknek megfizetni, amely értéke annak a jogügylet megkötésekor volt.