Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1916-1924 (Budapest, 1927)

124 javaslatában nem volt meg, hanem csak utólagosan a nemzetgyűlésen került a törvénybe. Nem lehet azonban hivatkozni arra, hogy az 1. §. 3. pontja a törvénybe csak a javaslat tárgyalásánál iktattatván be, a 9. §. megfelelő módosítása elkerülte a törvényhozás figyelmét. Ezt ugyanis csak akkor lehetne megállapítani, ha a 9. §. szövege nyilvánvaló ellentétben állana a törvény 1. §-ának 3. pontjával vagy valamely más rendelkezéssel, de ilyen nyilvánvaló ellentétet kimutatni nem lehet, sőt — amint a fentebbi fejtegetésből kitűnik — a törvény minden többi rendelkezése csak az őstermelés, az ipar és a kereskedelem körében előforduló árdrágitó visszaéléseket tart szem előtt. Ha tehát ezzel szemben az 1. §. 3. pontjában olyan rendelkezés került volna a törvénybe, amely a törvény egész rendszerétől, irányától és céljától eltérően, nem csupán az emiitett három kör valamelyikébe eső tevékenységre, hanem bármely téren előforduló minden munkateljesítésre vonatkoznék, annak törvényesen kifejezésre kellett volna jutnia. A törvény 9. §-ának a szakértő ülnököknek az őstermelés, az ipar és a kereskedelem körére szoritó rendelkezését tehát véletlen elnézésnek tekinteni annál kevésbbé lehet, mert a törvényhozás, amidőn a munkabéruzsorát a törvénybe felvette, gondoskodott arról hogy ezzel a kiegészítéssel összhangba hozza az eredeti javaslat többi rendelkezését. Mutatja ezt a 6. §., mely eredetileg akként rendelkezett, hogy a vevő az 1—4. §-ok valamelyikébe ütköző bűncselekmény esetében az ,,ár" leszállítását követeli, de amelyet a törvényhozás az 1. §-ba iktatott 3. pontnak megfelelően kiegészített azzal, hogy „az 1. §. 3. pontja esetében a sértett saját szolgáltatása értékének megfelelő ellenszolgáltatást követelhet, illetőleg az adott ellenszolgáltatás többletének visszatérítését vagy megtérítését követelheti." Hasonlóképen kiegészíttetett volna a 9. §. is, ha a törvény az emberi tevékenység minden ágát a munkabéruzsora fogalma alá kívánta volna vonni. Sőt erre a kiegészítésre alkalom nyílt volna utólagosan is, amidőn a törvényhozás megalkotta az 1920: XXVI. törvénycikket, amelynek 7. és 8. §-a az 1920: XV. törvénycikk több rendelkezését amúgy is módosította. Az előadottakhoz képest az 1920: XV. t.-c. 1. §-ának 3. pontját egybevetve, a törvény egész szerkezetével és különösen 9. §-ával, valamint az 5.950/1920. M. E. számú törvényes rendelet idézett szabályaival, az eredmény az a megállapítás, hogy a törvény 1. §-ának 3. pontja a testi és a szellemi munkateljesítésekre egyaránt kiterjed ugyan, de nem vonatkozik az emberi tevékenység minden ágára, hanem csupán olyan akár testi, akár szellemi munkateljesítésre, amelyek közvetlenül az őstermelés, az ipar és a kereskedelem körébe tartoznak. Az orvos hivatásszerű működése azonban, minthogy nem vonható sem az őstermelés, sem az ipar, sem a kereskedelem körébe, nem esik az 1920: XV. t.-c. 1. §-ának 3. pontja alá. Fordulhat elő visszaélés az orvosi működés terén, valamint más, nem az őstermelés, az ipar vagy a kereskedelem körében teljesített szellemi vagy testi munkánál is és kétségtelen, hogy az emiitett visszaélések önző és kíméletlen megnyilvánulásuk miatt gyakran nem kevésbbé erkölcstelenek, mint azok, amelyek gazdasági téren dúlnak. A biró azonban nem büntetheti az erkölcsi világrend megsértésének minden esetét, hanem csak azokat torolhatja meg, amelyeket a tételes jog kifejezetten büntetéssel sujt, mert a büntetőjog világában mindenek fölött uralkodó elv, hogy „nullum erimen