Grecsák Károly - Sándor Aladár (szerk.): Grill-féle döntvénytár 18. 1911 (Budapest, 1911)
188 Dologi jog. tot felperesnek, ennek kérelmére kiszolgáltatta s ekként közöttük az e nyilatkozatba foglalt szerződés létesült, az a kérdés, hogy alperes a szerződést köteles-e teljesiteni, vagy sem, s esetleg a nem teljesítésnek, vagy a teljesités lehetetlenségének mi a jogi következménye, a szerződésen kivül álló K. E.-né perben állása nélkül is elbírálható, az elsőbiróság Ítéletét a per főtárgyára vonatkozó részéten megváltoztatni s kimondva azt, hogy felperes keresetével abból az okból, mert K/E.-nét alperesként perbe nem vonta, el nem utasítható, az elsőbiróságot további szabályszerű eljárásra utasítani kellett. A m. Mr. Curia: A kir. Guria a másodbiróság Ítéletét indokainál fogva helybenhagyja. (1911. február 1-én 4180/910. P. sz.) Az építkezéssel egybekötött birtokháboritást a tulajdonos tűrni köteles, ha beleegyezését adta abba, hogy a szomszéd az általa tervezett alakban saját telkén éületet emelhessen, és ha a szomszéd a hatóságilag jóváhagyott épitési tervtől nem tért el. C. 4918/93. (Gr. VIII. 31. 1. és 51. 1.) V. ö. még C. 4805/88. (Gr. VIII. 33. 1.); C. 1164/83. (Gr. VIII. 51. 1.). Tulajdon. (Terv. 560—591. §.) 296. A elidegenítési tilalom ellenkező kikötés hiányában a terhelési tilalmat is magában foglalja. (Curia 1911 szeptember 21. 1542/1911. sz. a. I. p. t.1) Kisajátítás. (1881 : XLI. t.-c.) Az 1871. évi XLII. t-e. 8. §-a az adómentességet az 1. §. értelmében csak a szabályozási vonalon engedélyezhető építményekre biztosítja, következéskép az adómentesség a törvény alapján megállapított szabályozási vonalon kivül eső és a közterületbe (utcza, tér) bevont, tehát be nem építhető terjedékekre ki nem terjeszthető és ezek kártalanítási árának meghatározásánál a rendkívüli adókedvezmény által okozott értékemelkedés számításba nem vehető. (0. 1911 febr. 24. 177.) Az utczaszabályozásra átengedett területre a község tulajdonjogot a törvénynél fogva szerz és a kártalanítási eljárás meginditására a törvény által fel van jogositva. Ebből pedig önként következik, hogy a tulajdonjognak kisajátítás utján való megszerzéséhez egyéb esetekre nézve a kisajátítási törvény 5. §-ában feltételként előirt miniszteri engedély előzetes megszerzése ugyané törvény 21. §-a esetében nem szükséges s a kártalanítási eljárás enélkül is megindítható. C. 4847/910. (Gr. XVII. 191. 1). 298. Ingatlanok becslésénél, különösen akkor, ha régibb házról van szó, az értéknek a tiszta hozadék alapján való kiszámítása rendszerint 5 százalékos vagy ennél magasabb kamatláb alapul vételével szokott történni. A m. Mr. Curia: A másodbiróság határozatát megváltoztatja és az elsőbiróság határozatát hagyja helyben.