Grecsák Károly - Sándor Aladár (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1910 (Budapest, 1911)

180 Az osztály Pozsonyi íszk.: Igaz ugyan, hogy nyomós okok szólnak a mellett, hogy örökhagyónak szándéka oda irányult, miként az általa elhelyezett ezen betétek gyermekeit az ő ajándéka czimén tulajdonilag illessék meg, még pedig mindegyik gyermeket a szerint, amint a betéti könyvecske az ő nevére van kiállitva, s hogy ugyanazért örökhagyó a leányai nevére elhelyezett betéteket a hagyatékba tartozó értékeknek tekinteni nem akarván, végrendeletének a felperes és elsőrendű alperesre kedvezményt tartalmazó fenti rendelkezését ezen értékre vonatkoztatni nem akarta. így amellett szól az a körülmény, hogy örökhagyó a két férjnél levő leánya s részben harmadik leánya részére az ezek nevére kiállitott betéti könyvekre még a végrendelkezés előtt elhelyezett tetemes összegeket a végrendeletben vagyonként fel nem emliti, jóllehet azokról kétségtelen tudomása volt, továbbá az, hogy a másodrendű alperes részére több uj betéti könyvre a végrendelet alkotása után helyezett el szintén tetemes összegeket, amit aligha cselekedett volna meg, ha ezen értékeket nem elmebeteg leányának szánta, hanem azt akarta volna, hogy ezen értékek a végrendelet intézkedése értelmében férjnél levő két leányát illessék meg. Azonban mindezek daczára az alperesileg vitatott puszta tény, hogy örökhagyó a betéteket a gyermekei nevére kiállitott könyvekre elhelyezte, még az ajándék utján való tulajdoni szerzést az örökösök javára meg nem állapit ja, mert ehhez kifejezésre juttató szándékának kétségtelen megnyilvánulása szükséges; már pedig azt, hogy az örökhagyó életében az örökösök vagy harmadik személyek előtt ily értelmű nyilatkozatot tett, alperesek nem is állitották. Az tehát, hogy a betétek az örökhagyónak e részben táplált szándéka értelmében az egyes örökösök tulajdonába át nem mentek, pusztán az örökhagyó mulasztásának következménye lévén, ilyen körülmények közt az a tény, hogy a takarékpénztári könyvek az örökhagyó ingó értékei közt találtattak, egymagában megállapitja a betéteknek a hagyatékba tartozását. Egyéb részben azonban a kereset elutasitandó volt, mert felperes és 1. r. alperes azon tényükkel, hogy a takarékpénztári értékeken még mielőtt a többi vagyonértékek leltároztattak s ezekre nézve a hagyatéki eljárás lefolytattatott, testvérükkel a 2. r. alperessel, illetve gondnokával megosztoztak; továbbá azzal, hogy későbben ezen összegeknek a leltárba felvételét nem kivánva a végrendelet alapján való osztály tárgyául a leltári értékeket elfogadták, ezeket maguk közt kötelező joghatálylyal fel is osztották, amennyiben magukat ezen osztálylyal öröklési igényeikre nézve teljesen kielégitetteknek elismerték, daczára annak, hogy a takarékpénztári betétek létezéséről tudtak, azon szándékuknak adtak kifejezést, hogy a leltári vagyonon felüli értékek, illetve felosztott takarékpénztári betétek tekintetében a végrendelettől