Grecsák Károly - Sándor Aladár (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1910 (Budapest, 1911)

152 A végi endeletek alaki kellékei tollat csupán megfogja, amint az okiratok kiállításánál általában szokás. Sátoraljaújhelyi T.: Örökhagyó írásbeli magánvégrendeletét, ngyis, mint szóbeli végrendeletet, érvénytelennek mondja ki. Indokok: A végrendelkező irni, olvasni nem tudott, igy az általa alkotott Írásbeli végrendelet érvényességéhez az 1876: XVI. t.-cz. 6. §-ában meghatározott alaki kellékek megtartása volt szükséges. A végrendelet látszat szerint ezen alaki kellékekre figyelemmel lett megszerkesztve. Minthogy azonban B. és K. végrendeleti tanuk bizonyítot­ták, hogy a végrendelkezéskor teljesen elgyöngült állapotban volt s a végrendelet befejeztével nyomban el is halt örökhagyó a vég­rendeletben felolvasása után csak azt hangoztatta: „jól van", a tekintetben azonban, hogy az előtte felolvasott okirat az ő vég­rendelkezését tartalmazza, nem nyilatkozott, minthogy a végren­delkező a végrendelet felolvasása után csak a végrendeletet szer­kesztő K. tanú által feléje nyújtott tollat fogta meg, a végrende­letet azonban kézjegygyei el nem látta, hanem a kézjegyet K. tanú irta a végrendeletre, tekintettel arra, hogy a végrendelkezőnek „jól van" kijelentése a törvény által megkívánt azt a nyilatko­zatot, hogy a végrendelkező kijelentette, hogy az okirat az ő vég­rendelkezését tartalmazza, nem pótolhatja ugy, amennyiben az idézett 6. §. azt rendeli, hogy a végrendelkező a végrendeletet kéz­jegygyei lássa el, tehát a kézjegyet a tollnak az érintése nem he­lyettesitheti, nyilvánvaló, hogy a végrendelet a végrendelkező nyilatkozata és kézjegye tekintetében csak külső látszatra felel meg az idézett §-ban előirt alakszerűségeknek, a valóságban azon­ban nem, tehát az Írásbeli magánvégrendelet érvényével nem is bir. De nem bir szóbéli végrendelet érvényével sem, mert meg nem állapitható, hogy a végrendelkező a végrendelkezéskor az 1876: XVI. t.-cz. 15. §-a értelmében azt jelentette volna ki, hogy az általa szóval tett nyilatkozatot szóbeli végrendeletének kivánja tekinteni. Habár az, hogy örökhagyó a végrendelkezéskor akaratel­határozási képességgel nem birt, nem bizonyittatott, mégis a vég­rendeletet érvénytelennek kimondani stb. kellett. Kassai T.: Az elsőbiróság ítéletét megváltoztatja s a felpere­seket keresetükkel elutasítja. Indokok: Megállapítható, hogy örökhagyó, bár testileg tel­jesen elgyöngült állapotban volt a végrendelkezéskor és azután nyomban el is diait, de a végrendelkezés folyama alatt eszének és akaratelhatározási képességének korlátlan birtokában volt. A külső kellékek hiányára alapított kifogások szintén alap­talanok, mert a törvényes kifogás alá nem eshető külalakba fog­lalt végrendelettel szemben felperesek nem bizonyították, hogy a végrendelkezéskor a törvény által megkívánt valamely érvényesT ségi kellék mellőztetett volna; az, hogy örökhagyó a végrendelet

Next

/
Oldalképek
Tartalom