Grecsák Károly - Sándor Aladár (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1910 (Budapest, 1911)

A végrendeletek alaki kellékei 149 Ezen okból kellett tehát a végrendeletet érvénytelennek, nyilvánítani és örökhagyó hagyatékára nézve a törvényes öröklés rendjét megállapítani kellett stb. Temesvári T.: Az elsőbiróság ítéletét megváltoztatja. Nem bír alappal felperesnek a végrendelet ellen tett az a kifogása, mely szerint a végrendelet záradékában hiányzik annak bizonyítása, hogy a végrendelkező örökhagyó kijelentette, mikép az okirat az ő végrendeletét tartalmazza; mert a záradékban a tanuk bizonyítják, hogy örökhagyó a megértelmezett végrendeletet jóváhagyta s minthogy a végrendelet szövegének utolsó mondata így szól: „ez utolsó kívánságom, mely halálom után végrehajtandó", ebben pedig annak a kijelentése, hogy az örökhagyó végrendelkezését tartalmazza, benne foglaltatik: kétségtelen, hogy ily tartalmú okirat jóváhagyásának bizonyítása egyértelmű az örökhagyó ama kijelentésének bizonyításával, hogy az okirat az ő végrendeletét tartalmazza. Igaz, hogy a tanuk vallomása szerint örökhagyó a kérdéses kijelentést nem ezekkel a szavakkal tette, hanem az okirat felolvasása és megértelmezése után hozzáintézett ama kérdésre, hogy ez-e az ő végrendelete, igenlőleg felelt; azonban az 1876: XVI. t.-cz. csak a szóbeli végrendeletek érvényességéhez kívánja meg a 15. §-ban azt a kelléket, hogy a végrendelkezőnek egész terjedelemben élőszóval és nem valamely hozzáintézett kérdés igenlése, vagy megtagadása által kell nyilatkozatait megtennie és kinyilatkoztatnia azt, mikép az általa tett nyilatkozatot végrendeletnek kívánja tekinteni, ellenben az Írásbeli magánvégrendeletek érvényességi kellékeinek megállapítására vonatkozó rendelkezéseiben a törvény sem a végrendelkező ama kijelentésére nézve, miként az okirat az ő végrendelkezését tartalmazza, sem pedig a végrendelkezőnek egyéb kijelentéseire nézve sehol sem tiltja a kérdés igenlése általi nyilatkozattételt, amiből következik, hogy végrendelkező a kérdéses kijelentést a hozzáintézett megfelelő kérdés igenlése által is érvényesen megteheti s a kijelentésnek ily módon való megtétele nem vonja maga után a végrendelet érvénytelenségét és pedig a jelen esetben annál kevésbé, mert J. P. tanú vallomása szerint a végrendelet irásba foglalásának megkezdése elöi1. örökhagyó kijelentvén, mikép vagyonát fel akarja osztani, a tanú azt kérdezte tőle, hogy szerződést óhajt-e készíttetni s erre örökhagyó azt válaszolta, hogy ő végrendeletet akar csinálni, semmi kétség sem fér ahhoz, hogy örökhagyó az ezen óhaja folytán készített okiratot valóban végrendeletének kívánta tekinteni. Nem bir továbbá alappal felperesnek az a kifogása sem, hogy a végrendeleten örökhagyó nevét aláiró és a végrendeletet megértelmező J. P. nem volt végrendeleti tanú; mert J. P. nemcsak hogy a végrendeletet szerkesztette, megmagyarázta, örökhagyónak nevét a végrendeleten aláirta, hanem az „alulírottak mint végrendelkező által erre különösen felkért, egyidőben és együttesen jelenlevő tanuk" szavakkal kezdődő s az aláirtak tanú-