Grecsák Károly - Sándor Aladár (szerk.): Grill-féle döntvénytár 17. 1910 (Budapest, 1911)

150 A végrendeletek -alaki kellékei minőségét megállapító záradékot is aláirta, s ekként a végrendelkezésnél oly cselekményeket teljesített, melyeket a törvény a végrendeleti tanuknak megszab, mihez képest a nevezettnek végrendeleti tanuminősége magából az okiratból kitűnik s az ő ebbeli minőségén nem változtat az, hogy ő a záradék alatt látható aláirás után magát csak szövegmagyarázó segéd jegyzőnek jelölte meg; s minthogy a tanúvallomásokból is kétségtelen, hogy J. P. a végrendelete irásba foglalásánál és a végrendelkezés további folyamán és mindvégig jelen volt, mi sulylyal sem bír az ő és a többi tanuk ama vallomása, hogy ő nem volt végrendeleti tanú; nem változtat J. P. tanú minőségén az a körülmény sem, hogy ő nem végrendeleti tanúnak, hanem csak a végrendelet irásba foglalása végett hivatott meg, mert ahhoz, hogy valaki végrendeleti tanúnak tekintessék, a törvény szerint nem kívántatik meg az, hogy az illető ilyen tanuként külön meghivassék, vagy felkéressék . . . Végül felperesnek egyedül az alperesi tanuk vallomására alapított ama kifogása tekintetében, hogy örökhagyónak elmebeli állapota a végrendelkezéskor már zavart volt, a tanúvallomásokban nincs elfogadható alapja. Igaz ugyanis, hogy a tanúvallomások szerint örökhagyó nem tudott folytonosan beszélni és akadozott, G. I. tanú szerint pedig többször elájult, amit ez a tanú abból következtet, hogy ilyenkor örökhagyónak lelankadt a feje és behunyta szemét s ilyenkor Sz. A. rázta őt fel; ámde a tanúvallomások szerint örökhagyó maga érthetően adta elő akaratát és azt, hogy kinek mennyi ingatlant hagy s csak az ingatlanoknak általa meg nem jelölt fekvése tekintetében intéztettek hozzá felvilágosító kérdések, amikor pedig ellankadásából Sz. A. felrázta, akkor örökhagyó a most előadott módon folytatta kijelentéseit; ha tehát ezek alapján meg is lehetne állapítani, hogy örökhagyó akkor, amikor feje lehanyatlott és szemeit lehunyta, eszméletlen állapotban volt, de nem lehet megállapítani azt, hogy a kijelentések megtételekor is eszméletlen, vagy zavart elméjű állapotban lett volna, mert az előadottak szerint az örökhagyó az említett ellankadt állapotában nem, hanem csak abból történt felrázatása után tette meg kijelentéseit és ezeket érthetően s az ingatlanok fekvésének kivételével egyébként önállóan tette meg, az akadozó beszéd pedig ily körülmények közt a zavart elméjüség megállapítására alapot nem nyújt. Minthogy továbbá az írásbeli végrendelkezésnek a törvény által alakisághoz kötött cselekményei nem a végakarat egyes pontjának bemondásával és irásba foglalásával, hanem az irásba foglalt szöveg felolvasásával kezdődnek, a tanúvallomásokból megállapittatni kívánt eszméletlen állapot csak abban az esetben szolgálhatna okul a végrendelet érvénytelenítéséhez, ha az az okirat felolvasása, vagy a törvényes alakisághoz kötött további cselekmények közben állott volna be, erre pedig a tanúvallomásokban adat nincs, sőt ezekből inkább az állapitható meg, hogy örökhagyó csak végakarata egyes pontozatainak bemondása és