Beck Hugó (szerk.): Kereskedelmi jog 2. (Budapest, 1905)

710 A hallgatás mint elfogadás. 1875: xxxvil. meghaladottnak lévén tekintendő, a felek közti vitás kérdések elbi­3g0 §> rálásánál egyedül a későbbi ajánlat körülményei veendők figyelembe. Erre vonatkozólag alp. tagadta, hogy ajánlatát oly értelemben tette volna, miszerint a felp.-től megrendelt 6 hordó disznózsírt 1884 jun. havában Budapesten venné át ellenben állította, miszerint arra ajánl­kozott, miszerint a 6 hordó zsirt április, május és június hónapokban 2—2 hordókként Vorderbergben saját lakhelyén veszi át; tagadta to­vábbá, hogy ezen ajánlatára vonatkozólag a 27- alatti szerint S. A. által kilátásba helyezett értesítést megkapta volna. Felp. alp.-t ezen vitás körülmények iránt a főesküvel megkínál­ván, melyet az általa előterjesztett és felp. által nem ellenzett módosí­tással elfogadott, az I. fokú bíróság ezen főeskü le, vagy le nem tételétől helyesen tette az ügy kimenetelét függővé. Igaz ugyan, hogy a megítélt eskü első része, minthogy ez az első ajánlat körülményeire vonatkozik, a per jelen állásában ügydöntő horderővel lenni megszűnt. Tekintve azonban, hogy alp. az elsőbiró­sági ítélet ellen felebbezéssel nem' felt s hogy egyedül felebbező felp. hátrányára meg nem változtatható, az eisouiióbági szét is változatlanul hagyni kellett. (1885. máj. 22. 350. sz.) Mely biróság illetékes az áru feletti intézkedésre. 1221. Szegedi T.: Az elsőbiróság végzése s a jbg.-nak azt meg­előző eljárása hivatalból megsemmisíttetik. Indokok: A kérvény szerint a panaszos a kérelmezett eljá­rást a Kt. 320. §-a alapján kívánta folyamatba tenni. Ez az eljárás azonban, ugy az id. törv.-szakasz, mint a kereskedelmi ügyekben kö­vetendő eljárást szabályozó 1881. évi 3269. I. M. E. számú igazság­ügyminiszteri rendelet 10. §-a értelmében a jbg. hatáskörébe nem tar­tozik. Midőn tehát a jbg. a jelzett ügyben eljárt és érdemileg ha­tározott, hatáskörét túllépte; ugyanazért eljárását és végzését hiva­talból megsemmisíteni kellett. (1897. okt. 7. 4690.) CL: A másodbiróság végzése megváltoztattatik, az elsőbiróság végzése és az azt megelőző eljárás megsemmisithetőnek nem találta­tik, ehhez képest utasittatik a másodbiróság, hogy a neheztelt első­birósági végzést érdemileg bírálja el. Indokok: Habár a Kt. 320. §-ának utolsó bekezdésében «ille­tékes törvényszékiről van szó és habár a kereskedelmi eljárást sza­bályozó igazságügyminiszteri rendelet 10. §-ában a jbg.-ok hatáskörébe utalt perenkivüli ügyek között a fennebb idézett törv.-szakasz kife­jezetten említve nincsen, mégis tekintve, hogy a Kt. 2. §-a szerint a törvényben emiitett «törvényszékek» alatt a kereskedelmi ügyek el­intézésére hivatott bíróságok értendők, a kereskedelmi eljárást szabá­lyozó rendelet 10. §-a pedig a törv. 347. stb. §§-aiban felsoroltak­hoz hasonló ügyekben — a milyen a 320. §-ban említett perenkivüli ügy is — az eljárás tárgyát képező ingók hollétéhez képest a jbg.-

Next

/
Oldalképek
Tartalom