Beck Hugó (szerk.): Kereskedelmi jog 2. (Budapest, 1905)

A kereskedelmi ügyletek megkötése. 701 tett az a .kijelentése, hogy a megvételre kínált tengeri készlete 6—700 1875:XXXvn. mmázsát teszen, alp. részéről a tengeri mennyiségére nézve szavatosság 319% elvállalásának, alp.-nek csak a felp. tájékoztatására adott válasz ter­mészeténél fogva, nem minősíthető. Minthogy pedig a 4-/. alattiban azi alp.-sel szemben a mennyiségre nézve kikötött szavatosság meg­szorítást és terhesebb feltételt képez alp.-re nézve, mint a felek szó­beli megállapodásakor tett ajánlata, ennélfogva ezj a Kt. 319. §-ában foglalt jogszabály helyes alkalmazása mellett a vétel tárgyára nézve uj ajánlatnak tekintendő, ezt az uj ajánlatot pedig a 4*/. alatti vétele napján alp. a felp.-nek 5-/. alatti levelében foglalt beismerése sze­rint, szóval tudtára adott kijelentésével el nem fogadta s mert ily körülmények között alp.-t visszautasított korábbi ajánlata, mely az áru mennyiségére nézve szavatosságot nem foglalt magában, többé nem kötelezheti, felp. jogszerint az 1*/. és 27- alatti közjegyzői tanusitvá?­nyokkal alp.-t a megkötöttnek nem tekinthető vétel teljesítésére nem szoríthatta. Ezek szerint érvényesen létrejött vételügylet hiányában felp. a Kt. 353., 354. §§-ai alapján, az át nem adásból kifolyólag kár­térítést nem követelhet. (1900. ápr. 18. G. 19.) Eltérő fizetési módozatok. 1204. C: Ha a vevő ajánlatában a hitelezni kért vételárról váltó­elfogadványt nem ajánl, az eladó azonban válaszában a hitelezést egye­nesen váltóelfogadványhoz köti: ez uj ajánlatnak tekintendő. (1884. okt. 8. 467.) Nagyobb egyezségi hányad igénylése. 1205. Győri T.: A T. az elsőbiróság Ítéletének megváltoztatásával alp.-t arra kötelezi, hogy felp.-nek 25 frt 62 kr. tőkét stb. fizessen. Indokok: A 2. alatt csatolt felp.-i levél a kereseti követelés 50%-ának fizetésére tett alp.-i ajánlat visszautasítása és a Kt.-nek 319. §-a értelmében uj ajánlat arra nézve, hogy felp. követelésének 75%-át egyezség utján kielégítésül elfogadni kész. Miután magában ezen levélben a válaszadás kiköttetett és az ajánlat elfogadására ha­tározott idő kikötve nem lett, miután továbbá e levélben a követelés 75%-ának fizetésére külön határidő nem engedélyeztetett, alp. csak abban az esetben hivatkozhatnék sikerrel a megkötött egyezségre és csak abban az esetben tagadhatná meg a felp.-i követelés 25%-ának kifizetését, ha azt bizonyítaná, hogy a Kt. 315. §-ának első bekez­dése értelmében felp. ajánlatára azonnal válaszolt és a követelés 75%-át azonnal megküldötte. Tekintettel azonban arra, hogy alp. ki­hallgatni kért tanujával és a felp.-nek odakínált főesküvel nem annak bizonyítását czélozza, hogy ielp. ajánlatát oly időben fogadta el és oly időben értesítette felp.-t, a mikor ezt ajánlata még kötelezte, tekin­tettel továbbá arra, hogy felp.-nek a 75% egyezségi hányadot sem küldötte meg, hanem azt csak felp. levelének vétele után majd egy évre, a per tárgyalása közben fizette ki, az egyezségre nem hivatkoz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom