Beck Hugó (szerk.): Kereskedelmi jog 1. (Budapest, 1905)
Kereskedelmi meghatalmazottak. C: A másodbiróság Ítélete felebbezett érdemleges részében helybenhagyatik. Indokok: A perrendnek szabályai szerint csak az illető fél által aláirt okmányok szolgálnak az okmányban foglalt nyilatkozatnak bizonyítékául s a Kt. a czégjegyzésnek a czégvezető által mikénti eszközlése iránt az általános szabálynak megfelelően intézkedik (Kt. 40.) A peres felek beismerése szerint az A. alatti okmányon B. Elek, B. Adám czégnek, az :/. alatti jegzőkyönyv tanúságaként, czégvezetője, nevét nem sajátkezüleg irta a czégvezetésre vonatkozó toldáshoz, hanem azt U. Ferencz száraz bélyeggel nyomta oda; az ezen okmányban az alp. czég nevében tett készfizetői kezesség elvállalására vonatkozó nyilatkozat tehát a czégvezető részéről tett s alp.-t kötelező nyilatkozatnak nem tekinthető. De alp. készfizetői kötelezettsége nem állapitható meg, ha az imént vázolt tényállás mellett a készfizetői kötelezettség elvállalása L. Ferencz részéről történtnek vétetik, mert ha bebizonyíttatnék is, hogy L. Ferencz alp. egész üzletének vezetésére felhatalmazva volt, ily meghatalmazás a Kt. 43. §-a szerint készfizetői kötelezettség elvállalására kiterjedettnek nem vehető azért, mert ily ügylet az alp.-i üzlet folytatásával rendszerint járónak nem tekinthető, sőt az imént felhívott törvényszakasz értelmében ilynemű egyoldalú kötelezettség elvállalására a főnök részéről különös meghatalmazás szükségeltetik. Azt pedig, hogy L. Ferencz ily specziális meghatalmazással bírt, bizonyítani meg sem kisérlette, mert alp.-t ugyan megkínálta főesküvel arra, hogy L. Ferenczet nem hatalmazta fel a czégjegyzésre, de ezzel csak az általános kereskedelmi meghatalmazotti minőség, nem pedig az itt megkívánt különös meghatalmazás czéloztatott bizonyittatni; ezen esküt ennélfogva alkalmazni nem lehetett. Mindezek folytán felp. alapnélküli keresetével helyesen utasíttatott el. (1882. okt. 11. 500.) — Azonos: C. 986A882. 155. C: Habár a férj neje üzletének vezetője is, mindazáltal nejének külön meghatalmazása nélkül, őt kötelező kezességi nyilatkozatot érvényesen nem tehet. (Kt. 43. §-a.) (1899. G. 92. sz.) Joglemondások. 156. C: Kohn Hermann alp.-i tanú arra nézve, hogy felp. 20 írt értékű áru visszaadása ellenében a kereseti váltót alp.-nek kiadni ígérte, közvetlen tapasztalaton alapuló vallomást nem tett, hanem csupán Kohn Dávidnak ily értelmű nyilatkozatáról tanúskodott. Kohn Dávidnak erre vonatkozó vallomását pedig helyesen hagyták az alsóbiróságok figyelmen kivül, mert az alp. részéről vitatott megállapodás, mely szerint a felp.-től hitelben vásárolt 43 frt értékű áruk vételárának fedezetéül adott kereseti váltó, ugyanazon árukból 20 frt értékű árunak visszaadása ellenében, minién további ellenérték nélkül alp.-nek kiadandó volt, egyértelmű a vételár