Beck Hugó (szerk.): Kereskedelmi jog 1. (Budapest, 1905)
Üzletvezető jogköre. ' tőle K. József erre kiterjedő meghatalmazást nem nyert, nem jöhet pedig 43. §. figyelembe azért, mert alp. nem tagadta, hogy K. József az üzletben tényleg alkalmazva van, alkalmazása tehát kétségtelenül alp. beleegyezésével történt s mint az üzleti telep helyén nem lakó alp.-t egyedül o helyettesitvén, ugy ő a fentebbiek szerint alp. üzletvezetőjének tekintendő. A K. József által alp.-i üzlet részére megrendelt és ezáltal az üzlet részére kiszolgáltatott áruk vételárának megfizetésére tehát a Kt. 49. §-a alapján felp.-sel szemben alp. mint főnök felelős és tekintve, hogy a nevezett meghatalmazott a vételár fejében követelt hátralékösszeg helyességét is nyíltan beismeri, ez a beismerés pedig alp.-sel szemben, kit meghatalmazottjának tényei köteleznek, teljes bizonyítékot képez: alp.-t a kereseti tőke fizetésére kötelezni kellett. (90. máj. 28. 8526. sz.) C: Hh. (90. decz. 30. 1340.) 149. C: Zsákkölcsönző-üzletnél a kikölcsönzés anyagának — zsákoknak — beszerzése az üzlet folytatásának oly okszerű feltétele, mely az üzlet rendszerinti folytatásával összekötöttnek tekintendő. (85. márcz. 19. 868/84.) 150. B pesti jbg. : J. Buxdorf et Co. czég felp.-nek, Radó és társa czég alp. elleni 312 márka 40 fillér tőke és jár. iránti perében következőleg itélt. Felp. keresetével elutasittatik. Indokíok: Felp. vételár czimén perli alp.-t állítólag annak bécsi fióküzlete részére szállított hordó rum miatt. Alp. azzal védekezett, hogy ő az árut sem meg nem rendelte, sem megrendelésére mást meg nem bízott, se azt át nem vette. A mennyiben tehát az áru Popper Leo fióküzleti vezetője által megrendeltetett és átvétetett, e rendelés és átvétel folytán csak Popper Leo saját személyében lehet felelős a vételárért. Tekintve, miszerint beigazoltatott a 27' alatti okmány által, melynek valódiságát és tartalmát felp. nem kifogásolta, miszerint alp. fióküzletének köre a bor- és cognac-kereskedés volt zárt palaczkokban, kizárásával minden más rendű eladási módnak, az áru rum és pedig hordóban küldve, kétségtelen, hogy a midőn Popper Leo mint alp. fióküzleti vezetője a rendelést tette, a Kt. 43. és 80. §§-ban körülirt jogkört átlépte, illetve oly üzleti cselekményt eszközölt, melyre felhatalmazással nem birt; mihez képest ezen üzlete által megbízóira és illetve czégére kötelezettség annál kevésbé vonható, mert az áru szállítása a kihallgatott Patzau Adalbert és Pótra Miksa tanuk egyértelmű vallomása szerint 1891. évi február 21-én, tehát oly időben történt, a midőn alp. fióküzlete felp. saját előadása szerint is már nem létezett és igy részére semmiféle üzleti tény eszközölhető nem volt. A mennyiben tehát az árut mégis Popper Leo vette át, ennek megfizetésére csakis ő volna saját személyében kötelezhető. (1893. ápril 30. 42168. sz.) B pesti T.: Az elsőbiróság ítéletét megváltoztatja, alp.-t kötelezi, hogy felp.-nek a kereseti tőkét fizesse meg. Indokok: Alp. beismerte, hogy Popper Leo a kereseti áru meg-