Beck Hugó (szerk.): Kereskedelmi jog 1. (Budapest, 1905)

Kereskedelmi meghatalmazottak. 81 147. Debreczeni T.: Az alp.-ek a felülvizsgálati kérelemben az 1875:XXXVII. anyagi jogszabályok helytelen alkalmazása miatt kérik az Ítélet megvál- 43 g toztatását, az anyagi jogszabályok helytelen alkalmazását abból követ­keztetve, hogy a perbevont kiskorúnak törvényes képviseletében beidé­zett K. L. törvényes hatáskörének túllépésével eszközölt hitel igénybe vétele a kiskorúnak kárával történni, a mennyiben K. L. a hitelezés­nek korlátlan igénybe vételére a gyámhatóságtól felhatalmazást nem nyert. A felebbezési bíróság Ítéletében megállapította, hogy K. L. a néhai K. K. örökhagyj nevén állott és a hitelezés idejében az alp. tulajdonát képezett üzlet vezetésére felhatalmazva volt; megállapittatott továbbá az is, hogy azok az áruk, a melyeknek vételára követeltetik, a K. L. megrendelésére tényleg kiszolgáltattak, az alp.-ek üzletébe jutottak és ott felhasználtattak. Evvel a tényállással szemben, helyesen mellőzte a felebbviteli bíróság az alp.-eknek a felhatalmazás hiányára alapitott ér­velését; mert a Kt. 43. §-a értelmében, az üzlet vezetésével megbízott meghatalmazottnak a jogköre kiterjedvén mindazon ügyletekre, a melyek a kereskedelmi üzlet folytatásával rendszerint járnak és mindazon jog­cselekményekre, a melyeket az ilynemű ügyletek rendszerint szükségessé tesznek; mert továbbá az 53. §. szerint, az ilyen meghatalmazott ügyletet csak a czég részére köthet, kétségtelen, hogy K. L. jogköre a hitelbe vásárlásra is kiterjed és hogy erre külön felhatalmazás részére szükséges nem volt. Az alp.-ek fizetésre köteleztetése ezek alapján a törvény ren­deletéből kifolyólag és a törvény helyes értelmezésével történvén, anyagi jogszabály megsértésének esete fenn nem forog. Végül, mert az a kér­dés, hogy az A) a. becsatolt 1588/91. sz. végzés és K. L.-nak a vallo­mása mennyiben képez bizonyítékot, mint a bizonyítékok szabad mérle­gelésének az eredménye, felülvizsgálat tárgyát nem képezheti. (95. máj. 8. G. 10.) = Azonos: Kassai T. 1895. máj. 2- G. 18. 148. Bpe3ti T.: Alp. nyíltan beismeri, hogy a Debreczenben levő az a vegyeskereskedési üzlet, melyben K. József mint üzleti alkalmazott tényleg működik, az ő nevén áll, s az ő tulajdonát képezi. Minthogy pedig alp., ki nem Debreczenben, hanem Galicziában lakik, azt, hogy debreczeni vegyeskereskedésében az üzlettel járó teendők végzésére K. Józsefen kivül más is lenne alkalmazva, maga sem állítja és saját elő­adása szerint másik debreczeni :.II:almazottja L. Efraim nem a vegyes­kereskedésben, hanem kizárólag az ettől külön álló ugyanottani vászon­és zsáküzletben van megbízottjaként alkalmazva: ennélfogva nyilván­való, hogy a vegyeskereskedésre nézve K. József, ki ott egyedül van alkalmazva, tekintendő az üzleti telep helyén nem lakó-kereskedő alp. helyettesének, s igy az üzlet vezetésével megbízott oly kereskedelmi meghatalmazottjának, kinek jogköre a Kt. 43. §-a értelmében mind­azokra az ügyletekre kiterjed, melyek az ily kereskedelmi üzlet folytatásá­val rendszerint járnak, s igy kiterjed arra is, hogy az üzlet részére árukat vásároljon. Nem jöhet figyelembe alp.-nek az a kifogása, hogy Döntvénytái-. 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom