Beck Hugó (szerk.): Kereskedelmi jog 1. (Budapest, 1905)

Kereskedelmi meghatalmazottak. bi 162. Nagy vára di T.: Az 1875 :XXXVII. t.-cz. 43. §-a értelmében 1875:XXKVH. kereskedelmi meghatalmazott az, kit a főnök czégvezetési jogosultság ^ ' nélkül akár egész üzlete vezetésére (üzletvezető), akár üzlete köré­ben bizonyos nemű vagy egyes ügyletekre (különös kereskedelmi meg­hatalmazott) felhatalmaz. Azt tehát, hogy Cs. J. az alp.-nek üzletveze­tője volt s mint ilyen a Kt. 43. §-a értelmében feljogosítottnak tekin­tendő a felp.-től vett áruknak hitelben és az alp. számlájára való meg­rendelésére, csak akkor lehetne megállapítani, ha a felp. a felhatal­mazás tényét bizonyította volna. A felp. azonban a felebbezési bíró­ság előtt maga is kijelentette, hogy Cs. J.-nek üzletvezetővé történt kirendelését közvetlenül bizonyítani nem tudja. Igaz ugyan, hogy az a körülmény, hogy Cs. J. üzletvezető volt-e, nemcsak a «felhatalma­zás» megadását tárgyazó nyilatkozat megtételének bizonyításával, hanem oly más tények bizony itásá-/a 1 is kimutatható, melyekből arra, hogy alp. Cs. J.-nek üzletvezetői felhatalmazást adott, bizonyossággal követ­keztetni lehet. A felebbezési bíróság ítéletében megállapított tényállás szerint azonban a felp. azt, hogy Cs. J. az alp. üzletvezetője lett volna, ily tények bizonyítása által közvetve sem bizonyította, mert maga az, hogy Cs. J. a vendéglőben az éteLk és italok kiszolgáltatását vezette, a szeszes italokat az alp. számlájára, a többi italt és az ételeket a maga számlájára irattá, az alp. üzlettulajdonosi s Cs. J. üzletvezetői minőségét nem állapítja meg. (1898. jul. 14. G. 45. sz.) A fióküzlet vezetőjének jogköre. 163. C: A kereskedőnek kötelessége üzlete telepén távolléte esetén oly kereskedelmi megbízottról helyettesként gondoskodni, ki az üzle­tének körébe eső teendőket rendesen végezze. A helyettes a főnök ke­reskedelmi meghatalmazottjának tekintendő, aki ebbeli minőségében az üzlet körébe vágó ügyleteknek a főnök részére való jogérvényes megkö­tésére jogosítottnak fogadandó el. (1892. jan. 23. 325/1891.) 164. B p e s t i T.: Alp. beismeri, hogy Tokajban kereskedői üzlettel bir és hogy miután ő nem Tokajban, hanem Harsányon lakik, a tokaji üzlettel járó teendőket egy az üzletben állandóan alkalmazott segéd látja el, de tagadja, hogy a tokaji üzletben alkalmazott segéd kereskedelmi meghatalmazott lenne, és azt állítja, hogy ezen segédnek jogköre kor­látozva lévén, alp. terhére adósságokat nem csinálhat, árukat hitelbe nem vásárolhat és kötelezettségeket alp. terhére nem vállalhat. Miután azonban a tokaji üzletben alkalmazott egyén ezen üzletet — alp. elő­adásából kitetszőleg — önállóan vezeti, mint ilyen pedig a Kt. 43. §-a értelmében meghatalmazottnak tekintendő; miután továbbá a kereske­delmi meghatalmazott jogköre a Kt. most idézett szakasza szerint mind­ama ügyletekre, melyek a kereskedelmi üzlet folytatásával rendszerint járnak, és mindazon jogcselekményekre, melyeket az ügyletek rendsze­rint szükségesekké tesznek, kiterjed: annak bizonyítása, hogy a tokaji üzletben alkalmazott egyén jogköre hitelben vásárlásokra ki nem ter­jed, alp.-t terheli; alp. azonban a bizonyítást e tekinteben meg sem kisérelvén, az U. Jakab által alp. üzlete számára megrendelt és át-

Next

/
Oldalképek
Tartalom