Büntetőjog és bűnvádi eljárás 2. Büntetőtörvénykönyv a kihágásokról. Melléktörvények vétségekről és kihágásokról. Sajtótörvény. Bűnvádi perrendtartás (Budapest, 1906)

164 St. 27. §. a vádirat megfelelő helyére. Az ítélettel sújtott elmemünek ekként való újra közzététele miatt a kir. ügyészség vádat emelt a St. 27. §-a alapján K. A. mint szerző, R. K. mint kiadó, R. A. és S. J. mint nyomdatulajdono&ok ellen. A vádirat ellen a kiadó és a nyomdászok kifogással élvén, e tárgyban a következő határozatok hozattak: Bpesti tsz. vád tanácsa: A vádtanács R. K. kifogásait alaptalannak találta és őt az St. 27. §-a alapján vád alá helyezte. Abból ugyanis, hogy a mü most szóban forgó második kiadásában dr. K. A. a szöveg között mindenütt kihagyta a jogerős Ítélettel sújtott részt és e helyett itt feltűnő betűkkel az előszóban közölt vádirat illető helyére utal, bizonyíthatónak látszik, hogy neki nem az volt a czélja, hogy a kir. ügyészség vádiratát hív szellemben közölje, hanem, \ho!gy a 26938/903. sz. ítéletnek elkobozást elrendelő részét ilyen módon kijátszotta, ekként az 1848. évi XVIII. tcz. 14. §-a R. K. cselekményének elbírálásánál nem lehet irányadó, mert beismerte, hogy a kiadás előtt dr. K. A. ővele is közölte, hogy a második kiadás előszavában a vádirat szórói-szóra ki lesz nyomatva. Az 1848. évi XVIII. tcz. 14. §-ára alapított kifogás ugyan R. A. és S. J. terheltek részéről sem alapos, mert ők is beismerték a vizsgálat során, hogy ők is tudták, miszerint a második kiadásban az előszóban dr. K. A. az ügyészség vádiratát egész terjedelmében fel fogja venni, igaz az is, hogy az 1848. évi XVIII. t-cz. 27. §-ába ütköző vétség megállapításánál, amint ezt a vádtanács már aj vizsgálat során hozott 49,184/903. sz. végzésében épp az elkövetés két módjából, t. i.: «közzétesz vagy árul» kimondotta, nem a sajtótörvény 13. és 33. §§-aiban megállapított fokozatos felelősség, hanem az általános büntetőjogi felelősség az irányadó, — mégis tekintettel aira, hogy az 1848. évi XVIII. tcz. 27. §-ában csak azt kívánja büntetni, ki a marasztaló Ítélet által sújtott elme-müvet újra «közzéteszi» vagy «árrilja», maga a kinyomatás pedig a közzététel fogalma alá nem vonható; a közzétételben a mü kiadójával együtt a nyomtató tettestársnak annál kevésbbé tekinthető, mert ugy a büntető törvénykönyv, mint a sajtótörvény ott, ahol a nyomdászt felelőssé kívánta tenni, ezt kifejezetten megmondotta, (13. és 33. és 41. §§.), (Btk. 62., 248: §§:) A kiadó az, aki végrehajtja szerző abbeli akaratát, hogy az elme-mü sajtó utján közzététessék és a nyomdász csak akkor volna közzétevőnek tekinthető, ha egyszersmind a műnek kiadója. Ezen okból tehát R. A. és S. J. ellen a Bp. 264. §. 1. pontja alapján, büntetendő cselekmény hiánya miatt az eljáxást meg kellett szüntetni. (1904. márcz. 14. 13005. sz.) Bpesti T.: A kir. ítélőtábla a kir. ügyészség felfolyamodását a Bp. 379. §. 4-ik bekezdéséhez képest elutasítja. Indokok: A felfolyamodás amiatt lett bejelentve, mert a vádtanács a büntető eljárást R. A. és S. J. ellen megszüntette. A kir. ítélő tábla azonban a felfolyamodást alaptalannak találta, mert a kir. ítélőtábla jogi álláspontja az, hogy a 1848: XVIII. tcz. 27. §-ában körülirt vétség esetében a felelősség általános fokozatai szintén fennállanak és első fokozatban a