Büntetőjog és bűnvádi eljárás 1. Büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (Budapest, 1905)

Btk. 74. §. 79 való megjelenéséből pedig bünrészessége annál kevésbbé állapitható meg, mert a vádbeli bűncselekmények elkövetésére nem B. H. vádlottnak jelenléte adott okot. E vádlottra vonatkozólag tehát a másodbiróság Ítéletének megváltoztatásával a tsz. felmentő ítélete hagyatik helyben. (1897. decz. 29. 1469. sz.) 254. C: Az a körülmény, hogy a bűnsegéd nem tudta, hogy az ello­pott tárczában 50 írton felüli összeg volt, figyelembe nem jöhet, mert maga a lopás büntettet képezett a lopott összeg nagyságánál fogva. (1898. decz. 9. 2003. sz.) Személyes tulajdonságok és körülmények : a) fiatalkor ; 255. C: Ifj. K. F. E. a tett elkövetése idejében a 16 éves kort 74- §• még nem érte el, irányában tehát a Btk. 85. §. 3. pontja helyesen alkalmaztatott. A nevezett tettesnek ezen személyes tulajdonsága azonban a Btk. 74. §. értelmében K. I. részesre nézve tekintetbe véve nem vehetlő, minthogy öntudatosan járulván hozzá az elkövetett vádbeli cselekmény­hez, az neki akként beszámítandó, mint bármely más bűntett, a mely­nél szándékosan közreműködött. Ezeknélfogva II. rendű vádlott a Btk. 301. §. szerint a súlyos testi sértés bűntettében mint segéd volt bűnösnek kimondandó. (1884. máj. 16. 2911. sz.) b) anyai minőség ; 256. C: A gyermekölés bűntettének bünrészessége a cselekmény elkövetési módjának feltételeire fektetett alkotó elemeinél fogva ki van zárva. Minthogy azonban vádlott egy ember életének kioltására, habár nem közvetlenül, hanem csupán közvetve közreműködött, vagyis a tett végrehajtását jelenlétével, tanácsával és tevékenységével elő­mozdította, könnyítette: a 279. §-ban mint bűnsegéd bűnösnek mondatik ki (5997/89.). = Állandó gyakorlat. 257. B, A. házasságon kivül született gyermekét közvetlenül a szülés után szándékosan megölte ugy, hogy a köldökzsinórját elvágta- V. J. mint bűn­segéd működött közre az által, hogy az ölés czéljára ollót adott- Az első­biróság V. J.-t is mint bűnsegédet a Btk. 284. §-ában meghatározott bün­tetési tétel alapján büntette- A másodbiróság a 279. §. alapján büntette. C: A tábla ítélete megváltoztatik és V. J.-t illetjőleg ugy a minősítés, mint a büntetés kiszabása tekintetében az elsőbiróság ítélete hagyatik helyben. Indokok: Igaz ugyan, hogy a Btk. 284. §-ába ütközp gyermek­ölés bűntettét kizárólag csakis az anya a házasságon kivül született gyermekével szemben követheti el. Úgyde egyedül a tettességre vonatkozlól e ténykörülmény nem zárja

Next

/
Oldalképek
Tartalom