Váltó-, csőd- és szabadalmi jog (Budapest, 1906)

78 Elfogadás. xxvn. tagtól ered. a nélkül, hogy e körülménynek egyéb módon való bizocz' nyitása ki volna zárva — ha tehát meg volna állapitható, hogy az 8. M. et Comp.» aláírást mindkét czégtag közösen vagy egyik ,czégtaig a másiknak határozott felhatalmazásával vagy egy harmadik személy mindkét czégtag megbízásából irta a váltóra, az aláírás az alperesként perbevont közkereseti társaságot váltóilag kötelezné, de minthogy felperes meg sem kísérletté annak bizonyítását, hogy az aláírás a ifentebb emiitett valamelyik módon történt, sőt az a fizikai személyt, a kitől az aláírás ered, meg sem jelölte, — ezen aláírás alapján az alperest fizetésre kötelezni nem lehet. (1896. decz. 18. 1737/1895. sz.) = L. még a 222., 223. és 235. sz. eseteket is. A kibocsátót az elfogadó ellen megillető; váltókereseti jog feltételei. 245. Bpesti T.: A V. T. 77. §-a a kibocsátónak, 23. §-ának első bekezdése az elfogadónak váltójogi ''felelősségét elvontan állapítja meg, annak meghatározása nélkül, hogy a kötelezettség kinek irányában áll fenn. Megjelölik az adóst, de nem jelölik meg a hitelezőt. Azt <a kérdést, hogy a váltókövetelés kit illet, a törvény egyéb rendelkezései szabályozzák. Ezek szerint a váltó birtoka mindig szükséges (a <V, T. 39. §.), de másrészt a váltónak puszta birtoka soha sem elegendő 'a váltókövetelés érvényesítéséhez. Legitimálva van nem forgatott váltónál a rendelvényes, forgatott váltónál a hátiratok összefüggő és hozzá lenyúló lánczolatával igazolt forgatmányos (36. §.), lejárat után, ha az intézvényezett nem fizetett, a váltókapcsolatban és visszkereset alatt álló személyek közül az, ki a váltót beváltotta. A mi különösen a kibocsátó jogait illeti, a 23. §. második bekezdése, szemben az 1840 : XV. tcz. 80. §-ának ellenkező rendelkezésével, annak kimondására szorítkozik, hogy az elfogadás az intézvényezettet a kibocsátó irányában is váltójogilag kötelezi, de nem határozza meg a kibocsátó kereseti jogának megállapításához megkívántatott feltételeket s így a legitimatió kérdését meg nem oldja. Magában az a puszta tény ugyanis, hogy az intézvényezett elfogadói nyilatkozatát a váltóra ráirta, nem jogosíthatja fel a kibocsátót, hogy tőle fizetést követeljen, mert ehhez okvetlen a váltó birtoka és a legitimatió szükséges. De a törvény mi támpontot sem nyújt arra, hogy éppen a kibocsátónál a váltó birtokának puszta lénye elegendő lenne a perlési jog megállapításához: tehát reá nézve is sáli az általános szabály, hogy a váltóbirtokos csak mint rendelvényes. vagy mint forgatványos vagy akkor léphet fel fizetésre irányuló keresettel, ha a visszkereset alatt állván, a váltót visszaváltotta. A váltó /birtoka megállapítja ugyan a vélelmet, hogy a kibocsátó mint visszkereset alatt álló előző beváltás utján jutott a más rendeletére szóló váltó birtokába, ezt a vélelmet azonban a jelen esetben lerontja K. J. tanúnak a S. T. 64. §. alapján mérlegelt vallomása, mely teljesen bizonyítja, hogy a váltó a rendelvényesként megjelölt salgótarjáni takarékpénztárnál sohasem volt, hogy tehát a kibocsátó soha visszkereset alatt nem állott s a váltót vissza sem válthatta. Ez okból felperest felperesséjg