Váltó-, csőd- és szabadalmi jog (Budapest, 1906)

87^ :^xvn-sommás végzésnek hatályon kivül való helyezése mellett keresetével 3. p. 4. § ^utasítja. Alperesnek az a kifogása, hogy a kereset alapjául szolgáló váltóban a fizetés ideje kitüntetve nem lenne és igy az a V. T. 3. §-ának 4. pontjában megkívánt kelléket nélkülözné, alappal nem bár, mert a, kereseti váltóban a fizetés idejének kitételére szolgáló helyen használt «nach beliebiger Ordre» kifejezés, a fenforgó esetben a váltó egyéb tartalmára való tekintettel is csak a váltó lejárati idő megállapítására vonatkozónak vétethetik és igy, mint ilyen, egy jelentőségű a tetszésre szóló fizetési időmeghatározással, mi módon pedig a váltó fizetési idejére a fent hivatkozott törvényhely szerint is meghatározható. Mindazáltal felperest keresetével el kellett utasítani alpeiesek elévülési kifogása alapján, mert a tetszésre szóló váltók a V. T. fent idézett 3. §-nak 4. pontja szerint egy tekintet alá esnek a látra szóló váltókkal, mely váltók a V. T. 31. §^a szerint a bemutatáskor járnak le és mely váltók ugyanazon szakasz szerint a váltóban foglalt különös meghagyás hiányában is, kiállítástól számítandó két év alatt fizetés végett bemutatandók. Minthogy pedig a kereseti váltó 1878. évi szeptember hó 21-én állíttatott ki, az egyéb különös meghagyás hiányában legkésőbb 1880. évi szeptember hó 21-én lett volna fizetés végett bemutatandó, mely nap egyúttal a lejárat talapjának is tekintendő, e naptól számítva pedig felperesnek alperes, mint elfogadó elleni keresete a kérését beadásakor 1889. évi április hó 14-éb a váltótörvény 84. §-a értelmében már elévült. Nem lehetett ezzel szemben tekintetbe venni felperesnek azt az érvelését, hogy mivel a váltótörvény 11. §-a kifejezetten azt a rendelkezést 'tartalmazza, hogy a látra szóló váltókat a forgatók és B kibocsátó elleni visszkereset elvesztésének terhe alatt kell egyéb meghagyás nem létében a kiállítástól számított két év alatti fizetés végett bemutatni, az ezen szakaszban meghatározott idő tehát az elfogadóra nézve is alkalmazást nem nyerhet, hanem az elfogadó irányában a váltóbirtokos a váltót tetszés szerint bármely időben teheti a bemutatás által lejárttá, mert a váltó lejárata általában csak egységes lehet, már pedig felperesnek érvelése szerint látra szóló (idegen) váltóknál külön lejárati idő lehetne a forgatók, illetve kiállító és külön lejárati idő az elfogadó irányában. De hogy nem helyes felperesnek ez az érvelése, kitűnik a váltótörvény 19. és 20. §-ainak a lát után bizonyos időre fizetendő váltókra vonatkozó rendelkezésének analógiájából is. Ugyanis a váltótörvény 19. §-a a lát után fizetendő váltóknak elfogadás végett, mikor leendő bemutatásáról rendelkezvén, a 31. §-ban foglalt rendelkezéssel megegyezően akként rendelkezik, hogy az oly váltókat különös meghagyás hiányában elfogadás végett ugyancsak a forgatók és a kibocsátó elleni visszkereset különbeni elvesztésének terhe alatt legkésőbb két év alatt kell bemutatni. A 20. §. második bekezdésében pedig különös rendelkezést ter-