Váltó-, csőd- és szabadalmi jog (Budapest, 1906)
92 Jogos utólagos telepítés. ] 876:XXVII. Ha a váltón sem az intézvényezctinek lakhelye, sem más fizetési hely t.-cz. megjelölve nincs, a váltónak az intézvénynek lakhelyével és ettől kü24. §. lönböző fizetési helylyel való ellátása,—lényeges kellék kitöltése, amely kitöltésnek jogellenessége miatt csak a rosszhiszemű váltóbirtokos ellen hozható fel kifogás. 273. C: A kihallgatott tanuk vallomásai alapján helyesen állapította meg a másodbiróság. hogy a kereseti váltó annak kiállításakor csak az összeg tekintetében volt kitöltve, minden egyéb lényeges kelléket pedig nélkülözött és azon sem az intézvényezett lakhelye, sem külön fizetési hely kitöltve nem volt. Ily tényállás mellett a III. és IV. r. alperesek azt a kifogást, hogy a kereseti váltó utólagosan, az ő beleegyezésük nélkül telepíttetett, felperessel szemben sikerrel csak abban az esetben érvényesíthetnék, ha felperes tagadása ellenében bizonyítanák azt, hogy a kereseti váltó még akkor sem volt kitöltve és hogy különösen a telepítés abból hiányzott még akkor is, midőn felp. ezt a váltót az annak forgalomba hozatalával a III. és IV. r. alperesek részéről megbízott I. r. alperestől megszerezte, vagy hogy felperes a váltó megszerzésekor tudta azt, hogy az utólagosan a III. és IV. r. alpereseknek beleegyezése nélkül telepíttetett, mert oly esetben, midőn valamely váltó a kiállításkor sem az intézvényezett lakhelyével, sem más fizetési helylyel nemi volt kitöltve, az a fizetési helyre vonatkozó lényeges kelléket nélkülözvén, a váltónak az intézményezett lakhelyével és egyúttal attól különböző fizetési helylyel való ellátásával a fizetési helyre vonatkozó lényeges kellék töltetik ki, az ily kitöltésnek jogellenessége miatt felhozott kifogás tehát azonos tekintet alá esvén a váltó lényeges kellékének megállapodásellenes kitöltéséből merített kifogással, a V. T. 93. §-a értelmében csupán az e tekintetben rosszhiszemű váltóbirtokos ellen hozható fel sikeresen. Minthogy azonban III. és IV. alperesek egyáltalában nemi bizonyították azt, hogy a kereseti váltót felperes a telep tekintetében kitöltetlenül kapta, vagy hogy a telepnek utólagos és megállapodásellenes kitöltéséről a váltó megszerzésekor tudomása volt; a másodbiróság a nevezett alpereseknek a jogellenes telepítésre alapított kifogását helyesen mellőzte, miért is és tekintve, hogy egyéb kifogást ezek az alperesek fel nem hoztak, a másodbiróságnak őket feltétlenül marasztaló ítéletét a most kifejtett okokból helyben kellett hagyni. (1901. február 28-ikán. 1052/1900. sz.) A váltóbirtokos az üresen kapott váltót csak a forgalomban rendesen használni szokott tartalommal töltheti ki, az intézvényezett lakhelyétől külömböző fizetési hely pedig ilyennek nem tekinthető. 274. C: Nem vitás tény, hogy a kereseti váltón akkor, midőn azt az elsőrendű alperes kibocsátói aláírással ellátta, sem az intézvényezett lakhelye, mely a váltótörvény 3. §. 7. pontja értelmében külön fizetési hely kijelölésének tekintendő, sem pedig az intézvényezett lakhelyétől